Gazdaság

Parkolónak használták a budai Lidl mélygarázsát, durván megemelik a díjat

GOOGLE MAP
GOOGLE MAP

Változnak a parkolási díjak a Lidl egyik budapesti üzleténél. Az első óra ingyenes lesz, de a második óra már 1500 forintba kerül, a harmadik órától pedig 15 ezer forintos napidíjat szednek – írta a Budapest és Környéke oldal.

Az áruházlánc szerint sokan nem vásárlási célokra is használják a parkolóikat, emiatt kénytelen bevezetni a magas parkolási díjakat.

A cég a Lidl Plusz alkalmazáson keresztül küldött tájékoztatást, amelyben azt írták, hogy a változás a II. kerületi Csalogány utcai üzletet érinti. A Csalogány utcából nyíló mélygarázsban eddig az első két óra ingyenes volt.

A Lidl üzleteiben többnyire ingyenes a parkolás, azonban több üzlet esetében eddig is kellett fizetni a második megkezdett óra után.

A Lidl korábban azt közölte, hogy ezeknél az áruházaknál a fizetőrendszer bevezetésének az az oka, hogy a parkolókban hagyott, nem vásárlási céllal érkező gépjárművek megnehezítik az áruházba érkező vásárlók számára a parkolást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik