Nem illik ennyi idősen ilyen ruhákat hordani
– írják Candace Cimának a hozzászólók az Instagramon. A 77 éves nő előszeretettel visel szűk ruhákat, magassarkút, és ezen nem is kíván változtatni. Pedig ez még egy egész visszafogott megjegyzés, van olyan is, aki addig ment, hogy azt írta:
A férfiak kedvéért, akiknek látni kénytelenek téged az utcán, tudd, milyen ruhák illenek hozzád, és melyikek nem.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Más szerint 50 év felettieknek nem illik testhezálló ruhát viselniük.
Nagyon vonzó vagy, de ez a ruha nem való a megereszkedett testre vagy bőrre.
Nem is hallgat az ilyen kommentelőkre, sokkal inkább újabb és újabb posztokat rak ki, hogy inspiráljon más nőket is, szerinte elmúltak már azok az idők, mikor a nőknek előírták, hogy ahogy idősödnek, úgy egyre jobban el is kell a testüket fedniük.
Az embereknek olyan idejétmúlt véleményük van az életkornak megfelelő divatról, ennek meg kell változnia. Tökéletesen rendben van a ráncos bőr 77 évesen, egyáltalán nincs miért szégyenkeznem.
– nyilatkozta a Mirror cikke szerint Todaynek adott interjúban. Néha úgy visszakérdezne a kommentelőknek, hogy esetleg az arcát ne takarja-e el, hiszen ott is vannak ráncai.
Cima 2019-ben indította útjának a közösségi oldalait, mikor arra lett figyelmes, milyen kevés életkor-pozitív influenszer van. Instagram- és TikTok-oldalán öltözködési- és divattanácsokat ad más nőknek.