Élet-Stílus

Házasság első látásra: Andris a felesége orra előtt kérte el az őket kiszolgáló pincérnő telefonszámát

TV2
TV2
„Akadj már ki!“ – mondta Petrának, aki nem volt olyan kedvében, hogy jelenetet rendezzen.

A személyi edzőként tevékenykedő Petra konditerembe vitte el a férjét a Házasság első látásra legutóbbi epizódjában. A pár később bruncholni ment el Petra javaslatára, ahol Andris több alkalommal is leplezetlenül figyelte az őket kiszolgáló pincérnőt, majd miután a felesége éppen kiöntötte neki a szívét egy fájdalmas szakítását illetően, úgy döntött, a telefonszámát is elkéri.

– Tányérokat elvihetem?
– Persze. Én pedig a telefonszámodat elkérhetem?
– Hát igen.
– Tényleg? Hoppá! Most megleptél, még így soha nem kértem el telefonszámát senkinek. Petra előtt. Mindig utólag derül ki, képzeld el

– utalt a lemezlovas arra, hogy korábban a kísérlet egy másik résztvevőjével, Hildával is telefonszámot cserélt, amit végül egy másik lány, Enikő osztott meg a feleségével. Azután, hogy Andris nála is bepróbálkozott.

Miután visszakapta a mobilját a telefonszámmal, Andris be is mutatkozott a pincérnőnek, majd adott neki két puszit.

Petra a történtek láttán egy szót sem szólt, mire Andris a meglepettségének adott hangot.

– De nem zavart egy kicsit se? Nem volt fura? Mert fura volt amúgy, hogy elkértem a számát itt előtted. Nem?
– Kicsit. De.
– A maga nevében ilyen incselkedő is, nem? Azért tényleg az volt.
– Te most azt várod, hogy belédkössek?
– Akadj már ki!

– nevették el magukat, Petra viszont később a miniinterjújában kijelentette, hogy felőle Andris akár fel is viheti magához a Dorinaként bemutatkozó lányt, nem érdekli, csak ő ne legyen otthon, amikor erre sor kerül.

Miután a pincérnő visszatért az asztalukhoz, Petra tudatta vele, hogy Andrissal egyébként házasok, majd azzal kezdett viccelődni, hogy nyitott kapcsolatban élnek, így ha a lány a férjével randizik, akkor vele is fog.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik