Belföld

Késsel támadt egymásra két család

Kaszával, baltával, késsel támadt egymásra két család vasárnap Faddon, a verekedésnek a rendőrök vetettek véget - közölte a rendőrség.

Az eset előzménye az volt, hogy egy 15 éves faddi fiú szóváltás után az utcán bántalmazott egy 18 éves, szintén helybeli fiatalembert, aki könnyebb sérüléseket szenvedett – tájékoztatott Buda Bernadett, a szekszárdi rendőrkapitányság sajtóreferense.

Ezt követően a sértett hozzátartozói átvonultak a bántalmazó fiú házához, ahol kérdőre vonták, majd a két család egymásra támadt; a fiatalkorú kaszával, mások késsel, baltával próbáltak elégtételt venni egymáson.

A súlyosabb konfliktust a helyszínre érkező körzeti megbízott akadályozta meg, később rendőri erősítés állította helyre a rendet. A történtek óta folyamatos járőrszolgálatot tartanak fenn a Tolna megyei településen.

A kapitányság nyolc embert hallgatott ki, a 15 éves fiút súlyos testi sértés kísérletével, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítják. Buda Bernadett közölte: a fiú ellen több bűncselekmény, köztük rablás miatt folyik büntető eljárás. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásának indítványozását, a szekszárdi városi ügyészség azonban ezt nem látta indokoltnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik