Élet-Stílus

Csúnyának és kövérnek nevezték – ma modellkedik a 24 éves nő

Rút kiskacsa sztori.

A gyerekek sokszor kegyetlenek, és egy-egy viccesnek szánt megjegyzéssel életre szóló traumákat okozhatnak egymásnak. Így járt egy brit nő is, aki mára azzal kompenzálja iskoláskori sérelmeit, hogy azzal keresi kenyerét, ami miatt korábban bántották: a külsejével.

Laura Shaw úgy nőtt fel, hogy osztálytársai rendszeresen csúnyának és kövérnek nevezték, de a Mirror cikke szerint azáltal, hogy modellkedni kezdett és óriásplakátokon látható az arca, bebizonyította egykori bántalmazóinak, hogy tévedtek.

Hiszékenynek neveztek. Csúnyának. Kövérnek. Szörnyű. Még egy tanár is azt mondta, hogy nem jutok messzire az életben. Most bebizonyítom, hogy tévedtek. Mindenki képes rá – bármi is legyen az

– mondja Laura Shaw.

A 24 éves nő későn tanult meg járni, az általános iskoláig nehezen rágta meg az ételt, valamint tanulási zavara miatt alig tudott koncentrálni az órákon. Felzárkóztató osztályba kellett járnia, ami miatt csak még többet zaklatták, többek között az egyik tanára is, aki azt mondta neki, hogy nem fog messzire jutni az életben.

A 21. századi rút kiskacsából szabadúszó modell lett, akinek legnagyobb álma, hogy az egyik brit fast fashion cég alkalmazza. A fiatal nő elárulta, még mindig küzd a mindennapi feladatokkal, valamint negatív kommenteket is kap, de családja és barátai segítenek neki, és sokakra inspirálón tud hatni.

@laurashaw61 Petition for @prettylittlething to scout me for their now open model casting #pltscoutme #prettylittlething #model #influencer ♬ ALIEN SUPERSTAR - Beyoncé

Ajánlott videó

Olvasói sztorik