A Házasság első látásra legutóbbi adásában Enikő privát beszélgetésre invitálta Andrist és Gyöngyit. Miután eltávolodtak a többiek asztalától, Enikő arról kezdett el érdeklődni a férfinél, hogy miért esett többször is szó arról, hogy a felesége, Petra nem az ideálja, sőt, egyenesen irritálja őt.
Andris erre elárulta, hogy bár barátként értékesnek tartja Petrát, nem vonzódik hozzá, majd az is elmondta a mellette ülő lányoknak, hogy Hildával korábban telefonszámot cseréltek a felesége háta mögött. Amikor Enikő azt kérdezte tőle, hogy a társaságból ki közelíti meg a leginkább az ideálját, három nevet kapott válaszként.
Külsőre te. Csak nyilván, mivel nektek minden oké, ezen tovább ugrunk. Nekem érdekes Bogi, és Hilda
– mondta Andris, mire Enikő azt felelte, ő ezen nem tud olyan könnyen tovább ugrani, majd közölte, hogy ha nem lenne a férje, Peti, ő is Andris felé nyitna.
Miután Enikő arra kérte a velük ülő Gyöngyit, hogy hozzon nekik egy italt, kettesben maradtak Andrissal, utóbbi pedig meg is ragadta az alkalmat arra, hogy bepróbálkozzon.
– Közöttünk biztos, hogy nem lehet semmi?
– Összezavartál most amúgy.
– Miért?
– Nem tudom.
– A kapcsolatotokat illetően? Szívesen!
– Köszi szépen, pont kérni akartam
– hangzott köztük a beszélgetés, amivel kapcsolatban Andris később úgy fogalmazott, megmozgatta a fantáziáját, Enikőt ugyanis nagyon szép nőnek tartja.