Szórakozás

Ő a magyar szexbomba szerelme – Videó

Palvin Barbara Cannes-ban is párjával jelent meg. A tizenkilenc éves szupermodell most először mutatta meg párját a hazai közönség előtt.

Hatalmas fellendülést hozhat Palvin Barbara karrierjében az a néhány másodpercnyi tündöklés, melyben része volt Cannes-ban a vörös szőnyegen. A világviszonylatban is elismert modell Eva Longoria-val egy időben járt a ruhapróbán, lépéseit testőrök vigyáztak, s emberek tucatjai álltak sorba az autogramjáért.

A magyar modell a nagy felhajtás után most hazalátogatott, hogy részt vegyen ballagásán. Palvin Barbara ekkor mutatta meg először kedvesét a nagy nyilvánosság előtt. A szerelmesek őszintén vallottak kapcsoltukról Till Attilának.

„Még kilencedikben ismerkedtünk meg a gólyatáborban. Már akkor összebarátkoztunk, de szerelem később lett a dologból” – mesélte Barbi évfolyamtársa, Somfai Kristóf. Kiderült, a találkozás szerelem volt első látásra. Ám a modell még a táborban eltörte lábujját, így Kristóf hiába kereste aznap este a buliban, sehol sem találta kiszemeltjét.

„Soha nem fog kiderülni,  mi lett volna az első találkozásunk napján, mert eltörtem a lábujjam, ezért nem voltam ott este a bulin. Így Kristóf nem tudott felkérni táncolni” – mesélt a Propaganda című műsorban Palvin Barbi, aki csak később melegedett össze kedvesével. A páros azóta jól megvan együtt. A fiatal szerelmesek bíznak benne, hogy kapcsolatuk tartósságát az idő is igazolja majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik