Szórakozás

„Az érzelmeink biztosak, az üzleti élet viszont bizonytalan” – tovább tolódik Hajdú Péterék esküvője

Katona László / RTL
Katona László / RTL
A műsorvezető úgy fogalmazott, menyasszonyával átcsoportosították az energiáikat.

Hajdú Péter négy éve jegyezte el párját, Láng Esztert, akivel közös kisfiuk, Dominik idén lett kétéves. Az esküvő napját már többször kijelölték, de végül a megszervezéséig sosem jutottak el. Idén nyárra is kitűztek egy időpontot, de az élet ismét közbeszólt – erről Hajdú a Borsnak beszélt.

Nem fontosabb a munka egyikünk számára sem, mint az esküvőnk, de mindkettőnk számára nagy lehetőségekkel kecsegtetett az élet, és mi éltünk vele. Az érzelmeink biztosak, az üzleti élet viszont bizonytalan, így átcsoportosítottuk az energiáinkat. Eszter üzleti vállalkozása nagy lendületet vett, én pedig egy hatalmas projektet kaptam meg

– magyarázta a műsorvezető, aki saját műsorai készítése mellett most egy nemzetközi bokszbajnokság megszervezésén dolgozik, ami rengeteg utazással jár.

Hajdú Péter azt is elmondta, hogy már körvonalazódik, milyen esküvőt szeretnének.

Az biztos, hogy megadjuk a módját. Meseszép helyszínen tartjuk majd és legalább száz fős násznéppel szeretnénk együtt bulizni a lagzin. Ez egyébként az egyik oka annak, hogy még keressük a tökéletes időpontot, hiszen nem könnyű ennyi emberhez dátumot igazítani. (…) Az augusztus szóba sem jöhet, már csak babonából sem. A szüleim is akkor házasodtak és elváltak, és az én első házasságom is akkor köttetett… Most a szeptember tűnik a legsanszosabbnak, de ezt sem nevezném szentírásnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik