Kultúra

Nyár elején jön a Szegény párák rendezőjének új filmje, itt az előzetese

Kinds of Kindness
Kinds of Kindness
Az egyik főszerepet ezúttal is Emma Stone kapta.

Tizenegy Oscar-jelöléséből négyet váltott díjra március elején a jórészt Budapesten készült Szegény párák, rendezője, Jorgosz Lánthimosz azonban a forgatás lezárulása után máris új projektbe fogott: szintén Emma Stone-nal együtt készítette el a Kinds of Kindness-t, amit a tengerentúlon június 21-én mutatnak majd be.

A filmről eddig csak néhány információmorzsa került napvilágra, azt azonban már lehetett tudni, hogy Görögországban, A kedvencet és a Szegény párákat is jegyző operatőrrel, Robbie Ryannel ugrottak neki a felvételeknek.

A Variety most hosszú cikkben számolt be a további részletekről: eszerint a stáblistán Stone mellett a Szegény párákban is feltűnő Willem Dafoe és Margaret Qualley neve, valamint A kedvencből ismerős Joe Alwyn is feltűnik.

A rövidesen bemutatkozó film forgatókönyvét Lánthimosz A homár, az Egy szent szarvas meggyilkolása, illetve a Kutyafog társírójával, Eftimisz Filippuval jegyzi, és voltaképp három különböző sztorit mesél el: az egyik középpontjában

egy olyan férfi áll, aki megpróbálja visszaszerezni az irányítást a saját élete felett,

egy másik

egy rendőrről szól, akinek korábban a tengeren eltűnt felesége hirtelen visszatér, de egészen más embernek tűnik,

míg a harmadik

egy nőt követ, aki minden erejét arra fordítja, hogy megtaláljon egy különleges képességgel rendelkező személyt, akinek az a végzete, hogy spirituális vezetővé váljon.

A magyar címmel egyelőre nem rendelkező Kinds of Kindness-hez most az első előzetes is megérkezett:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik