Élet-Stílus

Házasság első látásra: Kornéliától és Jánostól elvették mobiljaikat, a csak magát szelfiző feleség összetört

tv2
tv2
A műsor pszichológusai szerint a telefon menekülőút a feleségnek.

Nápolyba utazott nászútra Kornélia és János, akik érdekes körülmények között keltek egybe a Házasság első látásra című műsorban: az igen kimondása előtt a menyasszony kinézett a násznépre, hogy mit mondjon, később többen úgy ítélték meg, ezzel megalázta férjjelöltjét.

A nászút sem volt zökkenőmentes: Jánost először az borította ki, miért nem aludhatnak együtt, majd falhoz állította Kornéliát, mondja meg kerekperec, férje a zsánere, vagy sem.

Szimpatikus vagy… mint ember

– felelte a feleség.

Ennél nagyobb drámával folytatódott a műsor: a stáb ugyanis felfigyelt arra, hogy a páros sok időt tölt a telefonnyomkodással – főleg Kornélia, akit férjének a medence partján is fotózgatni kellet. Így, mielőtt romantikus utazásra mehettek volna Capri szigetére, a mobiljaikat elkobozták. A feleség összetört.

Na, ne… most ugye ez nem az, hogy ott ne készíthetünk szelfit?! Pont az az álomsziget, és onnan nem megörökíteni képeket nem fair.

Kornélia később félre is vonult szomorkodni, úgy ment utána a férje:

– Mi a baj?

– Ne, légy szíves, ne, nem rád haragszom… Engem ez nagyon rosszul érint. Amennyire jól indult a napom, annyira nem érzem jól magam ebben a helyzetben.

A műsor pszichológusai szerint a telefon menekülőút Kornéliának, hogy addig se kelljen Jánosra figyelnie.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik