Nagyvilág

Gyengélkedik a pápa, nem olvasta fel a virágvasárnapi homíliát

Riccardo De Luca / AFP
Ferenc pápa virágvasárnapon a Szent Péter téren, 2024. március 24-én.
Riccardo De Luca / AFP
Ferenc pápa virágvasárnapon a Szent Péter téren, 2024. március 24-én.
Helyette rövid csöndet tartott 60 ezer ember előtt a Szent Péter téren.

Ferenc pápa a Szent Péter téren tartott virágvasárnapi miséjén nem olvasta fel beszédét, hanem homília helyett csöndet tartott.

A mise végén mondta el az eredetileg délben várt köszöntést, melyben békét sürgetett.

Közölte, imádkozik a Moszkva melletti terrortámadás áldozataiért, lelki békét és vigaszt kért az áldozatok családjai számára:

Az Úr váltsa meg a szívét mindazoknak, akik ezeket az embertelen cselekményeket kitervelik, megszervezik és végrehajtják.

Közelségét fejezte ki a „mártír Ukrajnához”, szólt arról, hogy az ország infrastruktúráját érő támadások a humanitárius katasztrófahelyzet szélesedéséhez vezethetnek.

Ferenc pápa a szertartás végén pápamobillal körbejárta a Szent Péter teret, ahol a Vatikán számításai szerint 60 ezren jelentek meg.

Az utóbbi pár hónapban többször előfordult, hogy Ferenc pápa a gyengélkedése miatt nem mondta el beszédét; virágvasárnap azonban most először történt ilyen, s ez alkalommal munkatársa sem olvasta fel helyette a homíliát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik