Szórakozás

10 év után tudta meg, hogy legjobb barátja csak egy színész – tömegeket vert át történetével egy manhattani tini

A 17 éves Lawson Spolansky meséje elsőre is hihetetlennek hangzik, mégis emberek millióit vezethette félre a TikTok-videóival.

Meglehetősen hátborzongató történetet osztott meg az életéből Lawson Spolansky, a New York-i felső tízezer tagjaként Manhattanben felcseperedő tinédzser. A sztori elsőre is hihetetlenül hangzott, mégis emberek milliói kajálták be.

A március eleje óta 1,4 milliós nézettségnél járó videójában arról mesélt, hogy hogyan tudta meg a legjobb barátjáról, hogy valójában nem az, akinek 10 éven át hitte.

A Lawson által előadott történet még 2012 tavaszán kezdődött, amikor ötéves volt. Az események elbeszélésének egy hétrészes, összesen több mint háromnegyedórás videósorozatot szentelő fiatalember az egyik posztban azt mondta, hogy ekkoriban rengeteg gond volt vele, és nem tudott beilleszkedni az iskolában.

Előfordult például, hogy egy műanyag széket vágott az egyik tanárához.

Lawson azt is elmesélte, hogy saját bevallása szerint tisztán emlékszik rá: egyik nap azért küldték haza hamarabb, mert ceruzákkal dobálta az egyik tanárát. Ezért még ugyanezen a délutánon meg is látogatta őket a filmes produkciós céget vezető nagynénje – ez az információ később fontos lesz –, hogy némi fejmosást adjon az unokaöccsének, és azt mondta az ötéves kisfiúnak, hogy

jobb emberré kell válnia.

@lawsonspolansky im finally ready to share with u this horrific story #storytime #bestfriend #childhood #lawsonspolansky #fyp #childhoodtrauma #fypシ゚viral #mentalhealth #real #truth #actor #school #fypシ #trending ♬ My Best Friend I Never Had - Lawson Spolansky

Az első találkozás története

Lawson sztorija úgy folytatódott, hogy ugyanezen a nyáron egy manhattani játszótéren pont akkor hagyta magára a bébiszittere egy rövid időre, amikor ki akart próbálni egy mászókát, amit addig soha nem mert – majd jól le is esett róla. A mosdószünetet tartó gyerekfelügyelő távollétében a kis Lawson annyira kétségbeesett, hogy toporzékolni kezdett. Amire megjelent egy vele egyidős szőke fiú, akit Dexternek hívtak, és rögtön elkezdte cikizni.

A játszótéri baleset után végül egy olyan (a táskájában kis túlzással egy komplett elsősegélycsomagot cipelő) nő segítségével látta el a sérüléseket a bébiszitter, aki Dexter édesanyjának adta ki magát. Majd ezt követően a két kisfiú összehaverkodott, Dexter még azt a kastélyt is megmutatta Lawsonnak, amit faágakból épített a játszótér egyik eldugott szegletében – legalábbis így elevenítette fel a múltat a videóiban a fiatalember.

Szeptemberben újrakezdődött a tanítás, Lawson legnagyobb megdöbbenésére pedig a játszótéren megismert szőke kisfiú, Dexter lett az új padtársa. Hamarosan egymás legjobb barátai lettek, rendszeresen átmentek egymáshoz játszani. Lawsonra saját bevallása szerint olyan jó hatással volt, hogy magányos kisfiúként tudott magának egy szem barátot szerezni, hogy az iskolai viselkedése és a tanulmányi eredményei is megjavultak.

Azonban 6 évvel később, 2018-ban megtörtént az első váratlan fordulat. Lawson visszaemlékezése alapján Dexter ekkor azt mondta neki, hogy a születésnapjára kapott 16 ezer dollárból szeretne elutazni Spanyolországba és Párizsba, illetve pár kaliforniai egyetemet is megnézne magának a továbbtanulási lehetőségek feltérképezése végett, és szeretné, ha ő is elkísérné az útra.

Az örömtől repeső Lawson úgy indult haza az iskolából, hogy ír egy listát a dolgokról, amiket szeretne magával vinni az utazásra, de másnap reggel Dexter már azzal a szomorú hírrel fogadta, hogy el kell halasztaniuk az utazást, és olyan egymásnak ellentmondó magyarázatokkal állt elő, hogy tüdőgyulladása van, de különben tenisztáborba kellene mennie majd.

Lawson este elpanaszolta a történeket az apjának, aki először azzal nyugtatta, hogy „megesik az ilyesmi, az élet néha övön aluli ütésekkel szolgál”. A következő övön aluli ütést azonban már éppen az apja szolgáltatta neki, amikor egy nappal ezután megmutatott neki egy képet az Instagramon, amin Dexter, Dexter anyja és Lawson nagynénje szerepeltek, háttérben Los Angeles híres Hollywood-feliratával.

Mivel eredetileg úgy volt, hogy Lawson utazik Kaliforniába Dexterékkel, a kamaszfiú nagyon furcsának találta, hogy végül nem ő, hanem a nagynénje kapta meg a barátja édesanyjától az extra repülőjegyet. De az apja nem tudott értelmes magyarázattal szolgálni neki, ezért Lawson a nagynénjét és Dextert is felhívta, hogy válaszokat kapjon.

Mindketten azt mondták neki, hogy végül azért a nagynénje utazott velük Los Angelesbe, és nem ő, mert egy ingatlant akart vásárolni magának a nyugati parton, és élőben is szerette volna megnézni a kiszemelt házat.

A második lebukás története

Ez a történet még nem okozott törést a két fiú kapcsolatában. Az viszont már igen, hogy az egyébként titokban másik iskolába és gyakran Los Angeles-i meghallgatásokra járó Dexter – egy alkalommal, amikor több hétre el kellett utaznia – azt hazudta neki, hogy az apja meghalt.

Az igazságot ekkor is Dexter apja leplezte le véletlenül. A férfi ugyanis megkérte valamire a fiát, amit Lawson azzal hárított, hogy éppen az apukáját nemrég elveszített Dexterrel chatel, ezért most nem tud segíteni. A divattervezőként dolgozó édesapa viszont csak annyit felelt erre, hogy

az lehetetlen, ma délelőtt volt vele egy megbeszélése, mivel Dexter apja készíti a legújabb reklámfilmjének a zenéjét.

Lawson és Dexter másnap nagyon összebalhézott az iskolában, majd hetekig nem is beszéltek egymással. De a Dexter apjáról szóló hazugságot csak később tudták tisztázni, amikor Lawson édesanyja – aki állítólag semmit sem tudott a hazugságról – titokban megszervezte, hogy leviszi a fiát sétálni a Central Parkba úgy, hogy Dexter és az édesanyja meglepetésszerűen felbukkan majd.

A meglepetés azonban nagyobb lett a kelleténél: a találkozáskor ugyanis Lawson pofon vágta Dextert, majd elfutott, és elbújt az édesanyja elől, hogy ezután Bronxba menjen, ahol csak másnap találták meg.

A szökése és a mentális problémái miatt Lawsont ezután beutalták a pszichiátriára, majd az állapota javulásával egy bentlakásos iskolába küldték – így a két fiatalember kapcsolata megromlott, és azt sem tudták tisztázni, hogy Dexter miért hazudott az apja haláláról.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lawson Spolansky (@lawson_spolansky) által megosztott bejegyzés

A legnagyobb titokra azonban Lawson története alapján csak 2021-ben derült fény, amikor Lawson akkori partnere Dexter édesanyjánál dolgozott, és medencetakarítás közben egy nyitva hagyott ajtón keresztül véletlenül végighallgatta Dexter és az édesanyja beszélgetését, amiből világossá vált számára, hogy

Dexterék nem azok, akinek egészen addig Lawson hitte őket. Dexter ugyanis nem puszta szimpátiából kezdett el barátkozni vele, hanem azért, mert egy gyerekszínész volt, akit megbíztak azzal, hogy játssza el, hogy barátok. A Dexter édesanyjaként ismert nő pedig valójában a menedzsere.

Lawson azt mondta, hogy Dexter a fizetés helyett főként ajándéktárgyakat és utazásokat kapott; Lawson a „barátja” igazi édesanyjával soha nem találkozott, és később azt is összerakta, hogy amikor a nagynénje – aki azóta össze is házasodott Dexter menedzserével – ment helyette Los Angelesbe a korábban említett utazás alkalmával, akkor valójában azért repülték át az Egyesült Államokat, hogy Dexter meghallgatásokon vehessen részt.

Miután Lawson akkori párja elmesélte neki, hogy mit hallott medencetakarítás közben, Lawson rögtön felhívta a nagynénjét és Dextert is,

mindketten bevallották neki az igazat.

Lawson az egyik videóban azt is elmesélte, hogy ekkor úgy érezte: személyesen is tisztáznia kell az egészet Dexterrel, ezért megbeszéltek egy találkozót a megismerkedésük helyéül szolgáló játszótérre. Lawson itt csupán két dolgot kérdezett Dextertől.

Először azt, hogy ezek szerint nemcsak az apja halála volt hazugság, hanem a cukorbetegsége is, ami miatt minden délután hamarabb elengedték az iskolából, hogy „kezelésekre” menjen. Erre Dexter igennen felelt: azt is csak kitalálták.

A következő kérdésére kapott válasz azonban még jobban szíven ütötte a tinédzsert. Másodjára ugyanis azt kérdezte, hogy valaha is fontos volt-e neki, mint ember. Amire Dexter tömören annyit válaszolt: „Csak az volt fontos, hogy higgy nekem” – Lawson pedig ekkor úgy döntött, hogy minden kapcsolatot megszakít vele.

De a Lawson által elmesélt történet itt nem ér véget, később ugyanis a videókban elhangzottak alapján megtudta, hogy a szálakat a háttérből mozgató nagynénje, akivel a manipulatív viselkedése miatt azóta szintén nem hajlandó szóba állni, a színészpalántán és a menedzserén kívül másokat is beszervezett az unokaöccse titkos megfigyelésére.

A mentális problémái miatt pszichoterápiára járó kamaszfiú ugyanis a kezelésein nem mással, mint Dexter menedzserének a testvérével osztotta meg rendszeresen azt, ami a szívét nyomta. De az állítólag a rákos édesanyja ápolására hivatkozva távozó korábbi osztályfőnöke helyét is egy olyan tanárnő vette át, akiről kiderült, hogy valójában Dexter nővére. Amikor a két fiú összebalhézott az iskolában, akkor is ő felügyelte őket.

És a csattanó

„Szóval összetörve álltam, súlyos mentális és bizalmi problémákkal, és úgy érzem, mintha soha nem jutottam volna sehova. (…) Azt hittem, hogy van egy igazi barátom. De kiderült, hogy ennek a barátnak valójában fizettek a barátságáért” – fogalmazott az első posztban a családtagjai által csúnyán átvert fiatalembert eljátszó Lawson Spolansky.

Majd három héttel a legelső videó megosztása után törölte a történetet kibontó többi bejegyzését.  És a sorozat legutolsó epizódjában azt is elárulta, hogy az egész egy óriási kamu volt, egy kísérlet, amivel a közösségi és a bulvármédia árnyoldalaira akart rávilágítani.

„Az egyetlen ok, amiért valaha is elindultam ezen az úton, az az volt, hogy aktívan bemutassam az álhírek borzalmait” – mondta az utolsó, másfél hét alatt csupán 21 ezer megtekintést elérő videójában. Az álláspontja érzékeltetéséhez pedig talán annyi is elég, ha összevetjük ezt a számot a hazugságcunamit elindító első poszt közel másfél milliós megtekintésével.

@lawsonspolansky Final Part #mybestfriendineverhad #lawsonspolansky #fakenews #fyp #fypシ #viral #liesyouweretold #final ♬ original sound - Lawson Spolansky

„Ez egy kísérlet volt, hogy kiderüljön, milyen messzire jutnak el az álhírek, és már több mint hat cikket láttam erről” – utalt arra, hogy a közismerten érdekes hírekben utazó, Bored Panda nevű portál, és a brit bulvármédia egyik zászlóshajója, a Daily Mirror is bekajálta az átverését.

Szerintem ez a legborzasztóbb része a dolognak. Látni akartam, hogy az emberek hogyan reagálnak valamire, amit szembejön velük az interneten, de nem tudják megerősíteni

– magyarázta a kamusztori felfedése után az emberek millióit átverő 17 éves srác, Lawson Spolansky.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik