Szórakozás

Kamerák előtt borult ki Rúzsa Magdi

rúzsa annamária (rúzsa annamária, )
rúzsa annamária (rúzsa annamária, )

Azt most már soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha a Voice mesterei tudják, hogy Rúzsa Magdi nővére áll előttük (pontosabban mögöttük). Így azonban Annamari nem jutott tovább.

Ismerős név és letagadhatatlan hasonlóság – a Mestereket azonban egyik sem befolyásolhatta. Malek Andrea, Caramel, Mező Misi és Somló Tamás végig háttal ülve hallgatták Rúzsa Annamari erőteljes előadását, ám egyikőjük sem gondolta úgy, hogy a Megasztár-győztes Magdi nővérével szeretné erősíteni csapatát. A továbbjutás azonban nem sokon múlt, Malek Andrea már-már majdnem megnyomta a gombot, sőt, azt suttogta maga elé, hogy akkor ő most megfordul, de mégsem így tett, Caramel pedig úgy vélekedett, a produkció átlagos volt.

A kétgyermekes anyuka pedig nagyon készült a megmérettetésre, a válogatás előtt azt is elárulta, nemrégiben vált el, a tehetségkutatótól reméli, hogy élete újra jó irányt vesz.

 

Annamari produkciója alatt Magdi könnyes szemekkel a színfalak mögött izgult. “Nyomd már meg! Nyomja már meg valaki!” – mormolta maga elé az egykori Mega-győztes, de vágya nem teljesülhetett.


Annamari előadásának végén sem árulta el vezetéknevét, így a Mesterek nem is sejtették, kinek mondtak nemet. Annamari csalódottan ölelte át testvérét, és a fájdalomtól szótlanul távozott a meghallgatásról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik