Belföld

A tanulóvezető oktatója sérült meg súlyosan egy balesetben, most emeltek vádat a vétkes sofőr ellen

A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a sebességkorlátozás kétszeresét elérő sebességgel, figyelmetlenül végrehajtott sávváltása során előbb egy tanulóautónak, majd egy másik személygépkocsinak ütközött. A baleset következtében a tanulóautó egy fának csapódott.

A helybéli férfi 2022. október 17-én, délelőtt, Kecskemét egyik négysávos útján (az előírt 30 km/órás sebességkorlátozás helyett) mintegy 55-60 km/óra sebességgel vezette gépjárművét, és a belső forgalmi sávból a külsőbe akart áthajtani. A sávváltás megkezdésekor azonban figyelmen kívül hagyta a külső forgalmi sávban előtte, szabályosan közlekedő tanulóautót.

A férfi azért, hogy a tanulóautóval az ütközést elkerülje, gépjárművét balra kormányozta, azonban sebességtúllépése miatt, azt megakadályozni már nem tudta és mintegy 25-30 km/óra sebességgel hátulról nekiütközött a tanulóvezetőnek, aki emiatt az útpadkán keresztül egy fának csapódott. A vádlott által balra kormányozott autó pedig a belső forgalmi sávban előtte haladó autó bal oldalának ütközött. A baleset következtében a gépjármű oktató súlyos sérüléseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ előírást, amely szerint a sebességkorlátozást jelző tábla esetén az úton a táblán megjelöltnél nagyobb sebességgel haladni tilos. Az ügyészség a férfit közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik