Kultúra

Az idősgondozásról és egy tanár döntéséről szóló magyar elsőfilmet is díjaztak

Nemzeti Filmintézet
Nemzeti Filmintézet
Az Elfogy a levegő és a Valami madarak kapott újabb elismerést.

Hevér Dániel rendezése, a Valami madarak (kritika) a bergamói fesztiválon elnyerte a második díjat, míg Moldovai Katalin Elfogy a levegő (kritikánk erről itt olvasható) című alkotása a zsűri díját kapta meg a belgiumi Mons nemzetközi filmes versenyén – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.

A 42. Bergamo Film Meeting második díjával elismert Valami madarak az NFI inkubátor programjának támogatásával készült el és decemberben mutatták be a magyar mozik – idézték fel a közleményben. Hevér Dániel filmje az idősgondozás korábban magyar filmekben mellőzött témájával foglalkozik. A generációkon átívelő különleges barátságról elmesélt történet Szacsvay László és Kizlinger Lilla főszereplésével készült. A Valami madarak forgatókönyvírója Kertész Zsanett, operatőre Nagy Marcell, vágója Csabai Attila, zeneszerzője Kalotás Csaba, producere Dreissiger László.

Belgium nagy múltú nemzetközi fesztiválján, Mons-ban a zsűri díját nyerte el Moldovai Katalin Elfogy a levegő című, valós történet ihlette alkotása, amiben az egyik szülő mindenféle előjel nélkül feljelent egy tanárnőt, mivel az két XIX. századi francia költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine életéről szóló filmet ajánlotta. A szülő kifogásolja, hogy az két férfi közt fennálló testi-lelki kapcsolatot mutat be, arra azonban senki sem számít, hogy a nő fellebbez, láncreakciót indítva el ezzel. Az egyre kíméletlenebb, a tanítást ellehetetlenítő eljárás nemcsak Ana egzisztenciáját, de minden emberi kapcsolatát próbára teszi.

Az inkubátor program támogatásával, Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Sándor Soma főszereplésével készült film forgatókönyvét a rendező Palóczi Zitával közösen írta, operatőre Táborosi András, vágója Soltész Orsolya volt, zenéjét Cári Tibor szerezte, executive producere Kovács Attila Béla, producere Muhi András és Moldovai Katalin.

Az Elfogy a levegő a torontói fesztiválon tartott tavalyi világpremier óta nagy sikerrel szerepel a seregszemléken, Varsóban, a franciaországi Arras-ban, Thesszalonikiben és Mannheimben is rangos díjakkal ismerték el, legutóbb pedig a belgrádi fesztiválon nyerte el a legjobb elsőfilm díját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik