Sport

Először szerepelt világbajnokságon kínai színekben Liu Shaoang

Marcel ter Bals/DeFodi Images via Getty Images
Marcel ter Bals/DeFodi Images via Getty Images

Pénteken lépett jégre először kínai színekben Liu Shaoang a világbajnokságon.

A 26 éves világklasszis magyar színekben kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok volt, ám 2022-ben úgy döntöttek a testvérével, Liu Shaolin Sándorral, hogy edzőjüket követve Kínába teszik át székhelyüket. Liu Shaoang minden számban szerzett már érmet vébén, ám idén mégis csak 500 méteren indul.

A koronavírus miatt Kína kihagyta a 2022-es vébét, így tavaly csak egy-egy versenyzője indulhatott, most pedig számonként kettő. A hazai vb-re ezt kell háromra feltornázni, ez a legfőbb célja számunkra ennek a világbajnokságnak

– magyarázta a versenyző a döntés hátterét az MTI-nek.

Liu Shaoang saját bevallása szerint jó formában érkezett Rotterdamba, ahol nagyon tetszettek neki a körülmények. Bátyja, a magyarként olimpiai és kétszeres világbajnok Liu Shaolin Sándor még nem mutatkozott be a vb-n, ő 1000 méteren képviseli majd a kínai színeket.

A rotterdami Ahoy Arénában pénteken a selejtezőket és a váltóversenyek negyeddöntőit rendezik. Szombaton 500 és 1500 méteren osztanak érmeket, valamint a staféták elődöntőit bonyolítják le, vasárnap pedig az 1000 méter és a váltók végcsatározásaival ér véget a vb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik