Élet-Stílus

Erős Antónia: Ha meghívod az esküvődre a sajtót, akkor ott lesznek a válópereden is

RTL
RTL
A híradós arról is beszélt, néha számon kérik, miért hord még miniszoknyát ötven felett.

Erős Antónia, az RTL híradósa az InStyle-nak adott interjút, ahol egyebek mellett arról is beszélt, már gyerekkorában olyan volt az arcberendezése, hogy elsőre sokan ridegnek, távolságtartónak hitték.

Így nézek ki, de nyilván ha három szót beszélsz velem, akkor rájössz, hogy ez csak a külső, és egyáltalán nem vagyok ilyen a mindennapokban

– mondta el a műsorvezető, hozzátéve: a tévénézők azt hiszik, sokat tudnak róla, miközben ez egyáltalán nincs így.

Tulajdonképpen látnak egy dobozt, a közepén ül egy nő – még lába sincs szegénynek –, és mondja a híreket. Ebből sok mindent nem tudsz leszűrni. Ráadásul a híradó a legszigorúbb műsor, tényleg határok közé vagyunk szorítva.

Elmondása szerint a híradósé is csak egy felvett szerep, amiből kilép, amint vége a forgatásnak.

Bár őt kevésbé érinti, de azért ő is kap negatív kommenteket a kinézetére, azt is elárulta, hogy mi miatt szokták – szerinte feleselgessen – kritizálni:

Szoktak olyat írni, hogy »na, most már azért nem kéne miniszoknyát felvenni, mert már nem illik, egyébként meg akkora az orrod, mint a Bazilika-kilincs«. Azt kérik számon, hogy ilyenkor már nem illik… Milyenkor nem illik? Vannak ilyen szabályok? Én még soha nem láttam leírva, de szívesen elolvasom a szabálykönyvet, hogy 25 éves korig mit vehetsz fel, 35-től ezt, ötven felett nem vehetsz fel bikinit meg miniszoknyát… Egyébként mi közöd hozzá, hogy ki mit vesz fel? Oké, lehet fenegetni a késünket meg a nyelvünket másokon, de én nem nagyon látom az értelmét.

Erős Antónia szerint a híradó neutrális műfaj, nem vált ki akkora érzelmeket, mint egy showműsor vagy valóságshow, ezért is fordulhat elő, hogy nem szerepel annyit a bulvársajtóban, de ez személyes döntés kérdése is.

Nincsenek giga nagy botrányaim, de persze mi sem úgy élünk, mint a galambok. Nyilván nálunk is van vita meg veszekedés, de mégis harminc éve ugyanazzal az emberrel vagyok, akkora botrányok tényleg nem történtek az életünkben. De ha történtek is volna, akkor azok nem a nagy nyilvánosság előtt történtek volna. Azt szoktam mondani: ha meghívod az esküvődre a sajtót, akkor ott lesznek a válópereden is. Döntsd el, hogy meddig engeded be őket. Ha a hálószobádig is beengeded a kíváncsi szemeket, akkor ott lesznek akkor is, ha nem szeretnéd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik