Belföld

Marihuánát termesztett a Fidelitas volt helyi alelnöke, hogy abból fizesse a házfelújítást

RTL HÍRADÓ
RTL HÍRADÓ

Bíróság elé a Fidesz ifjúsági szervezetének volt hódmezővásárhelyi alelnöke, mert három éve jelentős mennyiségű marihuánát termesztetett ismerősei tanyáján. A befolyó pénzből akarta fedezni a háza felújítását.

Az RTL Híradó beszámolója szerint a rendőrök 2021 nyarán számolták fel Hódmezővásárhely közelében az ültetvényt, ahol több mint 350 tő indiai kendert és szárított marihuánát találtak. Az ügy azért is keltett nagyobb figyelmet, mert a 27 éves F. J. a Fidelitas helyi alelnöke volt.

Az ügyről a kormányinfón a kancelláriaminisztert is kérdezték, de Gulyás Gergely akkor azt mondta, nincs információja az illetőről.

A Híradó szerint jártak az ujjai, néha a lábfeje is megrándult az elegáns cipőben, a fiatal férfi, bár lazán ült a vádlottak padján, nem tudta leplezni az idegességét, ha elítélik, legkevesebb öt év börtönt szabhatnak ki rá.

A férfi mindent beismert a rendőrségen, az alelnökségről lemondott, szabadlábon várhatta a tárgyalást. A bíró hétfőn a védelem magánszakértői véleményét olvasta fel, eszerint nem volt teljesen beszámítható.

Az elmeműködés kóros állapotában, személyiségzavarban szenvedett, ami enyhe fokban korlátozta őt abban, hogy a cselekménye következményeit felismerje, vagy abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék

– olvasta fel a bíró.

A szakértő arra is kitért, hogy a férfi rendszeresen drogozott és ivott. Mentális zavara neuraszténiás tünetekben nyilvánul meg, tehát folyamatosan, családi konfliktusok kapcsán elkerülő, elhárító magatartás kialakulása jellemezte. Mindezek miatt az alkoholt és a kábítószert is terápiás célzattal használta – tette hozzá a szakértői véleményt olvasva a bíró.

A férfi hétfőn nem tett vallomást, a tárgyalás májusban folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik