Szórakozás

Forradalmi ötlettel óvja kapcsolatát egy amerikai pár

A módszer mindössze két fontba kerül, és rengeteg felesleges vitától megkíméli az alkalmazóit.

Egy észak-karolinai pár úgy tűnik, megtalálta a párkapcsolaton belüli konfliktusok minimalizálásának legegyszerűbb módját, méghozzá papírcsákók segítségével – írja a LadBible.

A fiatal pár állítja, a parti kalapok megmentették a kapcsolatukat, ráadásul mindez alig igényel anyagi ráfordítást. A cikk által csákó-módszerként is emlegetett metódus lényege, hogy mikor a felek már épp felpaprikáznák magukat, a fejükre kapnak egy két font (körülbelül ezer forint) értékű papírkalapot, ezzel megfosztva mondanivalójukat annak komolyságától – amit egy közel 13 milliós megtekintésnél járó videóban is bemutatnak TikTokon.

Mint Annie Turner és Austin Lebeau mesélik, a módszert körülbelül öt hónapja alkalmazzák, és azóta sokat javult a viszonyuk. A papírsapkák segítenek megakadályozni, hogy a vitáik elfajuljanak, és akár napokig is eltartsanak:

Emlékeztet arra, hogy akit szeretsz, megnevettet, és emlékeztet az iránta érzett érzéseidre. Mindenképpen bátorítanám az embereket, hogy próbálják ki

– mondja Annie.

A 23 éves nő azt is elárulta, ha már a csákók sem tudnak segíteni, akkor felkap egy bohóc orrot is.

@annielace73

like genuinely how can you keep arguing in a party hat

♬ original sound - Annie🧚🏼‍♀️

Ajánlott videó

Olvasói sztorik