Szórakozás

Titkolja kapcsolatát az RTL két sztárja?

Dya és Csaba nemrég együtt lazítottak, erről pedig forró fotókat is közzétettek az interneten. Azt pletykálják, hogy a Való Világ két sztárja egy párt alkot, de Dya szerint csak jó barátság köti őket össze.

A minap eddig sehol nem látott fotókat tett közzé magáról és Csabáról Dya, aki romantikus hétvégét töltött együtt exvillatársával. A Való Világ sztárjai egy tapolcai wellness szállodában lazítottak mint egy szerelmespár.

“Megnéztük a tapolcai tavasbarlangot, kirándultunk a Sümegi várban, túráztunk és persze kihasználtuk a szálloda wellness részlegét is. Bár a svédasztalos vacsora után Csabival együtt bújtunk ágyba, nem történt közöttünk semmi” – állítja VV Dya.

A fotók azonban mást sejtetnek, ugyanis a fekete valóságshow-hős több pikáns képet is publikált. Az egyiken például Csaba egy biliárd dákót fog a lábai közé, amely végét VV Dya kacéran ragad meg.

“A Való Világ óta egyszerűen nem tudok bepasizni. Valamiért nem talál rám a szerelem, pedig szerintem nem vagyok túl válogatós” – mondja a lány.

A hétvégi kikapcsolódásra Kinga és Attila is elkísérte az állítólag csak barátként együtt alvó Dyát és Csabát. A másik páros hétvégéje is érdekesre sikerült: Kinga végül egy kínzópadon kötött ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik