Rubint Rékát szerda reggel a Mokka vendégeként kérdezték arról a műsorvezetők, hogyan érzi magát anyósszerepben, miután a 20 éves lányának, Schobert Larának, illetve az idősebbik fiának, a 18 éves ifj. Schobert Norbertnek is hosszabb ideje van már párja. Mint mondta, szerinte egy szülő számára az a legnagyobb boldogság, ha boldognak látja a gyerekét, így neki is jólesik a tudat, hogy a gyerekei felnőve értékrendileg hasonló párt találtak maguknak – akik velük is szívesen töltenek időt, akár egy spontán ebéd vagy vacsora erejéig.
Azt szoktam mondani, hogy a sasfészekben az ember nevelgeti a gyerekeit, aztán amikor kirepülnek, akkor látod azt, hogy megtanítottad-e őket arra, hogy tudjanak repülni. Ilyenkor jönnek elő azok a kis panelek, amiben felnőttek
– magyarázta az edző, aki példaként azt hozta fel, hogy a Valentin-napra készülődő fia mozdulataiban a férjét, Schobert Norbertet látta viszont, aki igen romantikus.
Hozzátette, bár szeretné minden csalódástól megóvni a gyerekeit, tisztában van vele, hogy ez nem lehetséges. Hangsúlyozta, hogy a gyerekeknek a saját életútjukat kell járniuk, a szülők dolga pedig az, hogy szeretetet és biztonságot adjanak nekik, hogy tudják, hozzájuk bármikor fordulhatnak.
Ami pedig a gyerekei párjait illeti, azt mondja, meg van elégedve.
Nagyon szeretem a Lara párját, a Norbika párját, szoktam is velük beszélgetni. Nagyon jó a viszony. Mondhatni, hogy baráti
– árulta el a műsorban, a férje oldaláról pedig a következőképpen nyilatkozott:
Szerintem Norbi nehezebben éli meg, hogy Lara kirepült. (…) Fegyver nincs kikészítve otthon, viszont a Norbi nagyon jól látja a dolgokat, és mindig elmondja Larának a véleményét. Aztán az van hogy meghallgatásra talál… és utána van olyan is, amikor azt mondja Lara, hogy hát apa, igazad volt.