Élet-Stílus

Felesége kamaszkori szerelmének lett a törvényes gyámja az új férj

A volt férj súlyos fogyatékossággal él.

Mikor két ember elkezd ismerkedni, általában még nem szoktak életre szóló ígéretek elhangzani – de ha korábban már elkötelezték magukat valaki felé, azt érdemes tisztázni. Így tett Kris Armstrong is, mikor először találkozott James Armstronggal: közölte a férfivel, hogy volt férje egy baleset következtében agykárosodást szenvedett, és éjjel-nappal ápolásra szorul, ő pedig – habár már elvált tőle – sosem tudná magára hagyni Brandon Smith-t.

A harmincas éveik végén járó pár azóta összeházasodott, gyerekeik születtek, és nem feledkeztek meg az első randin elhangzottakról sem – írja a Sun. A nő volt férje, akivel még középiskola alatt ismerkedtek össze, jelenleg egy bentlakásos intézményben él, ugyanis szellemileg és fizikailag sem képes magáról gondoskodni, azonban Kris és James Armstrong rendszeresen látogatják őt, ha kell, kicserélik a pelenkáját, megfürdetik és beszerzik a gyógyszereit. A házaspár gyerekei is nagyon szeretik édesanyjuk volt férjét, és a nagybátyjukként tekintenek rá.

Miután Smith rövid távú memóriája is károsodott, így nem tudja, hogy a mára törvényes gyámjává vált férfi valójában szerelmének a férje – aki szerint, ha Smith valami csoda folytán felépülhetne, habozás nélkül visszaengedné hozzá a feleségét. Bár erre semmi esély nem látszik, James Armstrong azt is megfogadta, hogy bármi történjék is velük, haláláig gondoskodni fog a fogyatékossággal élő férfiról, hiszen eddig sem kizárólag a felesége iránti szeretetből cselekedett így, hanem annak volt párjához is nagyon közel került.

@cbsmornings “It's a sad story, but there's a lot of beauty in it too”: Kris and James Armstrong have an unusual blended family — because it includes Kris’ ex-husband Brandon, who has a traumatic brain injury. @David Begnaud ♬ original sound - CBS Mornings

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik