Belföld

Ismét üti a kegyelmi botrányt az ellenzék a parlamentben

Hétfőn napirend előtti felszólalásokkal kezdődött meg az Országgyűlés plenáris ülése. Az MTI helyszíni tudósításából szemlézünk.

Cikkünk frissül!

Sóskúti akkuüzem

Csárdi Antal (LMP) arról beszélt, hogy a kormány elindította a sóskúti akkumulátorbontó üzem kiemelt beruházássá minősítését, az ugyanakkor elkerülte a figyelmét, hogy ezt a saját törvényei alapján sem teheti meg. Kitért az érintett településeken élők körében tapasztalható felháborodásra és emlékeztetett arra is, hogy helyi népszavazás van folyamatban.

Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára úgy reagált: Magyarország tőkeszegény ország, ahhoz, hogy elérjük az EU fejlettségi szintjének átlagát, külföldi tőke bevonására van szükség. Az államtitkár értékelése szerint meggondolatlanság, amit az LMP csinál, és ellenkezik a nemzeti érdekekkel. Azzal egyetértett, hogy szükséges a helyiek megkérdezése, ugyanakkor arra is rámutatott: ezekért a beruházásokért közelharc folyik.

Még mindig akkumulátor

Szabó Rebeka (Párbeszéd) az ökológiai katasztrófa elkerülése mellett érvelt, majd rendkívül fontosnak nevezte, hogy az Európai Parlament megszavazta az első kötelező erejű jogszabályt, amely a leromlott ökoszisztéma helyreállítását célozza. Értékelése szerint a kormány következetesen gátolja a fenntarthatósági törekvéseket. Szólt arról, hogy a kormány akkumulátorstratégiája nemcsak az érintett településeken élők életminőségének romlását jelenti, valamint mértéktelen energia- és vízigényt jelent, hanem súlyosbítja a hazai természetvédelem válságát is.

Farkas Sándor, az agrártárca parlamenti államtitkára kifejtette: ezeket az ipari üzemeket a legszigorúbb feltételek mellett alakítják ki, nemcsak a magyar törvényeknek, hanem az európai viszonyoknak is megfelelve. Ezekre az üzemekre szüksége van a magyar gazdaságnak – tette hozzá.

Készpénzhasználat az Alaptörvényben?

Toroczkai László (Mi Hazánk) arról beszélt, hogy ellenzékben is sikerült több területen eredményeket elérniük, ugyanakkor felidézte a készpénzhasználat alkotmányba emelését célzó javaslatukat is, amelyre a kormányfő nyitottnak mutatkozott. Itt az idő, hogy bebizonyítsák, nemcsak mellébeszélnek, hanem cselekszenek is – mondta az ellenzéki politikus.

MTI / Balogh Zoltán

Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára azt mondta, a kormány minden jó javaslatot támogat. Az ellenzéki párt több javaslatot is tett, volt, amit tudtak támogatni és volt, ami nem. Jelezte: érdemben megvizsgálnak minden javaslatot, hogy az illik-e a kormány politikájába vagy sem, de a készpénzhasználat alkotmányba emelésről konkrétan nem nyilatkozott.

Miért jöhet az ukrán méz?

Bencze János (Jobbik) azt a kérdést tette fel napirend előtti felszólalásában a kormánynak, miért árulták el a magyar méhészeket azzal, hogy elhárították az akadályokat az ukrán méz beáramlása elől. Szerinte a beérkező ukrán gabonával tönkretették a magyar mezőgazdaság egyik szegmensét, most pedig beengedik a magyar piacra a rossz minőségű mézet is.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára válaszában azt hangsúlyozta: a magas cukortartalmú kínai műméz egész Európát ellepte, ám Magyarország az európai mézpiac rendbetételének legelkötelezettebb zászlóvivője. Ugyanakkor februárban olyan ágazati jelzéseket kaptak, hogy elfogyott vagy az adott piaci áron nem érhető el Magyarországon vegyes méz.Az ukrán mézre kivetett tilalmat azért vonták vissza, hogy az ágazat ne omoljon össze, a kereskedők teljesíteni tudjanak, így ne listázzák ki őket a kontinens nyugati felén a megrendelők.

Rétvári: Felszólalást vásárolt a gyógyszerlobbi

Gurmai Zita (MSZP) szerint, ha megvalósulnak a gyógyszerbeszerzés központosítására vonatkozó elképzelések, azzal tovább szaporítják az elmúlt 14 év fideszes bűneit az egészségügyben. Elérkeztünk oda, hogy a kormány mutyija már az emberek életét sodorja veszélybe. A képviselő kifogásolta, hogy gyógyszerész nélkül is működhetnének patikák, valamint egy kézbe adnák a kórházak ellátását biztosító gyógyszertárakat.

MTI / Balogh Zoltán

Válaszában Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt: akár tankönyvi példa is lehet, ami elhangzott, hiszen a gyógyszergyárak és -kereskedők lobbitevékenysége „felszólalást vásárol itt, a parlamentben.” Közlése szerint a kormány arra törekszik, hogy minél inkább a betegek érdeke érvényesüljön, ne a gyógyszergyártó és -forgalmazó cégeké, azaz minél többféle gyógyszert minél olcsóbaban tegyenek elérhetővé.

Momentum: választ várunk a kegyelmi ügyben

Hajnal Miklós (Momentum) azt emelte ki felszólalásában: továbbra sincsen válasz arra, hogy

miért adott kegyelmet egy pedofilsegítőnek Novák Katalin és Varga Judit,

miközben nehéz elképzelni, hogy a Fideszben csak a két, tisztéről lemondott ember tudott az ügyről. A képviselő hangsúlyozta: egy ország igazságérzete követeli a kegyelmi ügyek indoklásának nyilvánosságra hozatalát, ezért arra kérte a kormányoldalt, hogy álljanak a kegyelmi botrányban az átláthatóság oldalára, és támogassák pártja azon javaslatát, hogy az államfőnek kelljen nyilvánosan indokolnia kegyelmi döntéseit, azokat pedig tegyék közzé az igazságügyi tárca honlapján.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában arra hívta fel a figyelmet: mivel ezekben az ügyekben az államfő önállóan dönthet, ő adhat tájékoztatást, hogyan viszonyul e kérdéshez, hiszen itt „a kormánynak nem osztottak, nem osztanak és nem is fognak lapot osztani.” Emlékeztetett arra, hogy a kegyelmi ügyben érintett köztársasági elnök és az ügyről a kormányt nem tájékoztató igazságügyi miniszter távozott a közéletből. Hozzáette: a baloldal sosem támogatta a gyermekvédelem ügyében a kormányoldal által javasolt szigorításokat. Megemlítette: ha nem szigorodtak volna a szabályok, „ötszázzal több pedofil bűnöző járkálna az utcákon, ha most baloldali kormány lenne.”

Újra téma a pedofil-ügy

Hegedűs Andrea (DK) felháborítónak nevezte, hogy 2023-ban Miskolcon csaknem tíz óvoda vagy iskola került egyházi tulajdonba. Úgy fogalmazott: összeszámolni is nehéz, hogy “hány egyházi méltóságról derült ki az, hogy pedofil bűnöző, aki kiskorú gyermekeket zaklat”. Ezért azt kérdezte: hogyan lehet megbízni az egyházi személyekben, hogyan bízhatjuk rá gyermekeinket? Az ellenzéki politikus azt kérdezte: tudatosan adják-e át az egyházaknak az iskolákat, és meddig érnek az “orbáni pedofilhálózat” szálai?

Válaszában Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a kormánynak minden gyermek és minden gyermek védelme fontos. Ezért fogadtak el számtalan jogszabályt, amelyekkel a gyermekeket védik és a pedofilokat igyekeznek börtönbe juttatni. Sajnálatát fejezte ki, hogy ezeket a javaslatokat az ellenzék nem támogatta. Megjegyezte: ha az ellenzéki politikus egyházi személyek miatt aggódik, akkor mit mond László Imrének és a DK-nak Budapest XI. kerületében, ahol az egyik intézményvezető a saját gyermekét helyezte el egyik-másik intézményben, akiről most kiderült, hogy gyermekeket fotózott vagy molesztált, ezt majd vizsgálat fogja kideríteni.

Orosz Anna (Momentum) azt mondta: 30 nap telt el azóta, hogy lebuktak, a Fidesz megkegyelmezett egy pedofil segítőnek, és “senki nem hiszi el”, hogy a Fidesznek és személyesen Orbán Viktornak ne lenne köze az ügyhöz. Úgy fogalmazott: magyarázattal és a valódi felelőssel tartoznak a bicskei gyerekeknek. Ki a valódi felelős, mi a valódi magyarázat és mikor kérnek bocsánatot a fiataloktól ? – kérdezte.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter emlékeztetett a pedofil igazgatót még Demszky Gábor nevezte ki az intézmény élére. A baloldal kormányzása idején még csak néhány tucat, mostanra azonban már 663 pedofil bűnelkövető van rács mögött – tette hozzá. A tárcavezető ismertetett több pedofilellenes jogszabályt, például arról, hogy a pedofília miatt elítéltek gyerekek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével már nem foglalkozhatnak.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik