Szórakozás

„Pizzát ettem, az összes csipsz nevét tudtam már szagról” – Szabó Kimmel Tamás 12 kilót hízott a Lefkovicsék gyászolnak miatt

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Komoly alakítást tett le az asztalra.

Szabó Kimmel Tamás volt a Reggeli vendége csütörtökön, aki mozikba került új filmjéről, a Lefkovicsék gyászolnak című alkotásról beszélt. Pontosabban a munkafolyamatról, ami után összeállt a film. Szabó Kimmelnek rövid időn belül kellett megtanulnia héberül, ehhez két helyes szövegmondásért és kiejtésért felelős szakemberrel dolgozott.

Izgalmas volt a felkészülés: egy hosszú castingfolyamat végén kaptam meg a főszerepet. Kaptam két dialogue coachot, velük készültem a héber jelenetekre, hogy anyanyelvi hatást keltsen. Olyan akcentust próbáltunk megidézni, amit egy Magyarországról Izraelbe kivándorolt ember beszél, amikor visszajön.

Nemcsak tanult, hízott is a szerep kedvéért:

Igen, 12 kilót szedtem fel. Abbahagytam a futást, elkezdtem enni, főleg pizzát, esténként az összes csipsznek tudtam a nevét szagról.

Jelentőségteljes alakításáról a 24.hu-n is megemlékeztünk, kritikusunk úgy fogalmazott róla: „Korábban aligha láthattuk ennyire szelídnek, visszafogottnak. Szemüveget adtak rá, meg is emberesedett – nem csak a Made in Hungária izgő-mozgó Mikijétől esik nagyon messze ez a karakter, Szabó Kimmel az utóbbi évekbeli, ellentmondásos hősszerepeiben (1945, Apró mesék) is tettre készebb karaktereket játszhatott.”

Kapcsolódó
Az ortodox zsidó, a bokszedző meg a szellemeket látó gyerek bemegy egy lakásba
Magyar filmekben a hétköznapi zsidó életvilág bemutatása jóformán egzotikumnak számít. A Lefkovicsék gyászolnak ezért és Szabó Kimmel Tamás alakítása miatt is érdemes a figyelemre. Kritika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik