Szórakozás

Tóth Bence eleinte titokban randizott Hódi Pamelával, akkoriban moziba jártak csókolózni

TV2
TV2
Nagyobb társasággal jártak filmezni, de a sötétben csak egymással foglalkoztak.

Tóth Bence volt labdarúgó 2018-ban jött össze Hódi Pamelával, két évvel később összeházasodtak. Kapcsolatuk elején azonban még barátaik előtt is titkolták, hogy ismerkednek egymással, Tóth erről a hétfői Szerencsekerékben beszélt.

„Az elején nem akartuk ezt felvállalni, meg nem tudtuk, hogy mi lesz a kapcsolatunkból Pamelával. Nagyobb csoportokban elkezdtünk moziba járni, mert az volt a legegyszerűbb, a legeladhatóbb, és nem feltűnő, mert sokan vagytok egy társaságban” – idézte fel a kezdeteket a műsorban Tóth Bence, majd így folytatta:

Bementünk, elfoglaltuk a helyünket, jött a sötétség – na, az volt a mi időnk Pamelával. Lement a film, és utána kérdezték a többiek, hogy tetszett a film, de nekünk arról szóltak az első mozizások ebben a társaságban, hogy végigcsókolóztuk az egészet, tehát csak összenevettünk, hogy igazából nem tudunk a témához hozzászólni.

A házaspárnak 2021-ben született meg a kislánya, Tóth Evolet Olivia, illetve közösen nevelik Hódi előző kapcsolatából született lányát, Berki Natasa Zselykét. Vele kapcsolatban Tóth az adás egy másik pontján felidézte: volt idő, mikor mindent megengedett az akkor 3-4 éves gyereknek, még azt is, hogy kisminkelje és rózsaszínre fesse a körmét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik