Belföld

Megválasztották Sulyok Tamást köztársasági elnöknek

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

134 igen szavazattal, 5 nem szavazat ellenében megválasztották Sulyok Tamást köztársasági elnöknek hétfő este a parlamentben. (A 139 érvényes szavazat mellett 7 érvénytelen voks is akadt a titkos szavazáson.) Az új államfő eskütételén az LMP és a Mi Hazánk volt még a kormánypártokon kívül az ülésteremben.

Sulyok Tamás március 5-én lép hivatalba köztársasági elnökként.

A korábban ügyvédként dolgozó, most a 68. évében járó Sulyok Tamást 2014 őszén választották az Alkotmánybíróság tagjává, a következő évben a testület elnökhelyettese lett. 2016 novemberében választották meg az AB elnökévé. Ő lehet a rendszerváltás utáni Magyarország hetedik köztársasági elnöke, és Mádl Ferenc és Sólyom László után a harmadik jogtudós a poszton (de az is elmondható, hogy Schmitt Pál kivételével az összes 1990 utáni államfő jogvégzett volt). 2021 végén az Alkotmánybíróság elnökeként Sulyok Tamás nyílt levelet intézett Áder János köztársasági elnökhöz, Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Kövér László házelnökhöz, melyben azt írta: egyes, pártok által megfogalmazott és a velük szimpatizáló értelmiségi körök által támogatott nézetek a jogállamiság és a demokrácia elleni közvetlen és súlyos támadások, és egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlanok. Ezzel arra utalt, hogy a baloldali ellenzéki pártok szerinte kormányváltás esetére az alaptörvény „egy tollvonással történő” eltörlését és az AB feloszlatását vetítették előre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik