Szórakozás

Amy Schumernél Cushing-szindrómát diagnosztizáltak

Jamie McCarthy / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Jamie McCarthy / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Mielőtt fény derült volna az állapotára, eszébe jutott, hogy talán nem láthatja majd felnőni a fiát.

A People számolt be arról, hogy Amy Schumer a minap Jessica Yellin News Not Noise című hírlevelében fedte fel, hogy Cushing-szindrómát diagnosztizáltak nála. Mint mondta, a Life & Beth című sorozata új évadának népszerűsítése közben derült fény az állapotára, miután több kéretlen kommentet is kapott arra vonatkozóan, hogy „pufibb lett az arca”.

Őrült pár hét volt ez nekem és a családomnak. Az egészségemre vonatkozó félelmeim közepette ott kellett állnom a kamera előtt, miközben az internet is beszólogatott. De hála Istennek, hogy így történt, mert így jöttem rá arra, hogy valami nincs rendben

– magyarázta.

Miközben a műsort népszerűsítettem, négy órán keresztül feküdtem MRI-gépekben, az ereim leálltak a sok levett vértől, és arra gondoltam, talán már nem érem meg, hogy lássam a fiamat felnőni. Szóval az, hogy kiderült, hogy olyan Cushingom van, ami magától rendbejön és egészséges vagyok, a legnagyszerűbb hír volt.

Mi Cushing-szindróma?

A Cushing-szindróma az a betegség, amelynek tünetei a mellékvesekéreg túlműködésének következtében alakulnak ki. Alapja a kortizol nevű hormon túltermelődése, ezért az elváltozást hiperkortizolizmusnak is nevezik. A tünetek között előfordulhat csontfájdalom, bőrszárazság, holdvilágarc, zsírlerakódás a hason és a mellen, illetve egyebek mellett menstruációs zavar is – írja a házipatika.

A külsejére vonatkozó megjegyzésekkel kapcsolatban Schumer hozzátette: az ő esete jó példa arra, hogy sosem lehet külső szemlélőként tudni, mi történik éppen valakivel. Hangsúlyozta továbbá, hogy nagyon szeretné, „ha a nők szeretni tudnák magukat, és könyörtelenül harcolnának a saját egészségükért egy olyan rendszerben, ami általában nem hisz nekik”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik