Nagyvilág

Nem térhet haza az Iszlám Államhoz 15 évesen csatlakozó nő

MTI / EPA
A londoni rendõrség által közzétett, 2015. február 20-án készült felvétel az akkor 15 éves Shamima Begumról a londoni Gatwick repülõtéren.
MTI / EPA
A londoni rendõrség által közzétett, 2015. február 20-án készült felvétel az akkor 15 éves Shamima Begumról a londoni Gatwick repülõtéren.

A londoni fellebbviteli bíróság pénteki végzése szerint nem kaphatja vissza brit állampolgárságát és így nem is térhet haza az a fiatal brit nő, aki kilenc éve, még gyermekként Nagy-Britanniából Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez – számolt be a döntésről az MTI.

Az akkor 15 éves Shamima Begum és két barátnője, a szintén 15 éves Amira Abase és a 16 esztendős Kadiza Sultana 2015 februárjában Londonból felnőtt kíséret nélkül Törökországba utazott, onnan átjutottak Szíriába, és ott csatlakoztak az Iszlám Államhoz. Kadiza Sultana egy légitámadásban meghalt, Amira Abase sorsa nem ismert. Shamima Begumnak az Iszlám Állam egy holland fegyveresétől három gyereke született Szíriában, de mindhárom meghalt.

Sajid Javid akkori brit belügyminiszter 2019 februárjában megvonta a brit állampolgárságot a jelenleg 24 éves, Londonban született Shamima Begumtól, és kitiltotta őt Nagy-Britanniából, arra a feltételezésre alapozva a döntést, hogy Begum édesanyja brit-bangladesi kettős állampolgár, és az ő révén lányának is van a brit mellett bangladesi állampolgársága. A brit törvények lehetővé teszik a brit állampolgárság megvonását terrorszervezetek tagjaitól. A brit kormány ugyanakkor a London által is aláírt nemzetközi jogi kötelezettségek alapján senkit nem tehet hontalanná, vagyis a brit állampolgárság nem vonható meg olyanoktól, akiknek nincs más állampolgárságuk.

A bangladesi kormány már Javid határozatának másnapján közölte Londonnal, hogy Shamima Begum nem bangladesi állampolgár, és nem utazhat be Bangladesbe. A fiatal nő jogi képviselői erre hivatkozva nyújtottak be keresetet Javid döntése ellen.

A nemzetközileg is szoros figyelemmel kísért, Nagy-Britanniában rendkívüli horderejű jogi precedensként kezelt ügynek eddig négy bírósági fordulópontja volt, és a meghozott végzések közül a legutóbbi három a kormány álláspontját erősítette meg.

Így tett pénteken a londoni fellebbviteli bíróság is. A testület a határozatban leszögezte: feladata nem annak mérlegelése volt, hogy Shamima Begum – ahogy védői érveltek – embercsempészek áldozataként került-e mostani helyzetébe, hanem csak azt vizsgálta, hogy a kormány öt évvel ezelőtti döntése az állampolgárság megvonásáról jogszerű volt-e. A végzés szerint a döntésnek nincs olyan eleme, amely ellentmondana a jogszerűség követelményének, így a bíróság a fellebbezést elutasította. A jogi eljárás a pénteki végzéssel sem feltétlenül zárult le, mivel a fiatal nő ügyvédei a brit legfelsőbb bírósághoz fordulhatnak jogorvoslatért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik