Élő Nagyvilág

Putyinnal a fedélzeten szállt fel egy nukleáris rakétákkal is felszerelhető nehézbombázó

Az orosz-ukrán háború szerdai eseményeiről szóló tudósításunkat itt lehet visszakövetni.

Navalnij anyja szerint titokban akarják eltemetni a fiát

Alekszej Navalnij anyja, Ljudmila azzal vádolta az orosz hatóságokat, hogy titokban, gyászszertartás nélkül akarják eltemetni a fiát, és kijelentette, hogy ebbe nem egyezik bele.

Titokban akarják végezni, búcsúztatás nélkül. Oda akarnak vinni egy temető végébe, egy friss sírhoz, hogy közöljék: itt nyugszik a fia. Én ebbe nem egyezem bele

– mondta Ljudmila Navalnaja a YouTube videomegosztó portálon közzétett felvételen.

A 47 éves Navalnij, a legismertebb orosz ellenzéki politikus váratlanul hunyt el február 16-án egy sarkvidéki büntetőtelepen, ahol három éven át tartották fogságban embert próbáló körülmények között. Segítői és a család azt feltételezi, hogy a Kreml gyilkoltatta meg, amit az orosz vezetés visszautasít.

Navalnij anyja elmondta, hogy szerdán elvitték az Északi-sarkvidék közelében lévő Szalehard halottasházába, hogy megmutassák neki fia holttestét. Hozzátette, hogy aláírta a halotti bizonyítványt. Navalnij csapata szerint a dokumentumban az áll, hogy az ellenzéki politikus természetes halállal halt meg.

A törvény szerint ki kell adniuk nekem Alekszej holttestét, de eddig még nem tették meg. Ehelyett zsarolnak engem, feltételeket szabnak, hogy mikor, hol és hogyan kell Alekszejt eltemetni. Ez törvénytelen

– mondta.

Hozzátette: „Azért készítettem ezt a videót, mert elkezdtek fenyegetni. A szemembe nézve azt mondták, ha nem egyezem bele a titkos temetésbe, tenni fognak valamit a fiam holttestével”.

Navalnaja szerint a nyomozók azt mondták, hogy az „idő nem neki dolgozik, a holttestek felbomlanak”. Az asszony kijelentette, hogy nem akar semmi különlegeset, csak azt, amire a törvény lehetőséget ad. „Azt kérem, hogy azonnal adják ki a fiam holttestét, hogy eltemethessem”.

(MTI)

Putyin: Biden nem mondhatta nekem azt, hogy ügyes vagy Vologya, sokat segítettél

Putyin szerint Joe Biden azért tett a személyét sértő kijelentést, mert korábban ő Oroszország számára előnyösebbnek nevezte, ha Biden marad az Egyesült Államok elnöke. Az amerikai elnök sértő szavai szerinte csak megerősítik az ő igazát.

„Mi ugye nemrég beszéltünk, és akkor ön azt kérdezte tőlem, hogy kit részesítenénk előnyben az Egyesült Államok jövendőbeli elnökeként. Azt mondtam, bármelyik elnökkel készek vagyunk dolgozni, de úgy vélem, számunkra, Oroszország számára Biden előnyösebb lenne. És abból ítélve, amit ő mondott rám, teljesen igazam volt, mert ez volt a megfelelő reakció arra, amit mondtam – nyugtázta mosolyogva Putyin ugyanannak az újságírónak, aki korábban is kérdezte az amerikai elnökválasztásról.

Putyin azt is mondta, Biden nem mondhatta azt neki, hogy „ügyes vagy Vologya, köszönöm, sokat segítettél”. Az orosz elnök szerint érthető, mi zajlik az amerikai belpolitikában, és a reakció teljesen helyénvaló. „Azt jelenti, hogy igazam volt” – tette hozzá, azt azonban nem fejtette ki, miért gondolja így. Putyin felhívta a figyelmet arra is, Joe Bidenről és elődjéről, Donald Trumpról tett kijelentéseit az orosz, nem pedig az amerikai hallgatóságnak szánta. „Ön orosz újságíró, s ezért is kérdezte meg, hogy ki az előnyösebb számunkra. Mint ahogy már akkor is mondtam, most is megismételhetem: Biden” – mondta a riporternek az orosz elnök.

Az amerikai elnök San Franciscóban egy adománygyűjtő rendezvényen a hírek szerint crazy son of a bitch-nek nevezte Putyint.

 

(MTI)

Taurust nem, más nagyhatótávolságú fegyvereket viszont adhat Németország Ukrajnának

A német szövetségi parlament (Bundestag) támogatta csütörtökön azt a kormányindítványt, hogy Németország további katonai támogatást nyújtson Ukrajnának, beleértve nagyhatótávolságú fegyverrendszerek és lőszerek küldését, nem szerepel viszont az előterjesztésben az 500 kilométeres hatótávolságú Taurus-rakéták szállítása.

A határozattervezet mellett 382 képviselő szavazott, 284 nem támogatta, ketten pedig tartózkodtak. Az elfogadott dokumentum leszögezi, hogy a kormánykoalíció parlamenti frakciói támogatják Ukrajna további nagyhatótávolságú fegyverrendszerekkel és lőszerekkel való ellátását.

Boris Pistorius védelmi miniszter az előterjesztés parlamenti vitájában kijelentette, hogy Ukrajna továbbra is számíthat a német támogatásra. Ezt bizonyítja szerinte a nemrég megkötött kétoldalú biztonsági együttműködési megállapodás is. Pistorius ugyanakkor nem válaszolt Jürgen Hardtnak, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselőjének arra a kérdésére, hogy Taurus típusú rakétákat kész-e Németország szállítani Ukrajnának. Az elfogadott javaslat e kérdésben homályos, a képviselők egy része szerint a nagyhatótávolságú fegyverekbe a Taurus rakéták is beleértendők, mások ezzel ellentétes álláspontra helyezkedtek.

(MTI)

A fehéréroszok készek lőni a NATO gépeire

Viktor Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter csütörtökön azt állította egy tévéinterjúban, hogy Ukrajna 112-114 ezer fős csapásmérő erőt összpontosított a fehérorosz határhoz, egyúttal kilátásba helyezte, hogy „teketóriázás nélkül” lelövik a NATO-gépeket, ha megsértik a Fehérorosz Köztársaság légterét.

A tárcavezető erről a Rosszija 24 orosz tévécsatornának beszélt. Kijelentette, hogy a több mint százezer fős ukrán haderőből szerinte mindössze csak 17 ezer főt használnak közvetlenül a határ védelmére. Úgy vélte ugyanakkor, hogy egyelőre nem szükséges katonai erőket vezényelni az ukrán határhoz a fehérorosz oldalon. Szavai szerint most a legnagyobb veszélyt országára nézve az „Ukrajnából érkező szabotázscsoportok” jelentik.

A fehérorosz miniszter azt is elmondta, hogy a Nyugat állítólag katonai műveletre készül, és objektumok felderítését végzi Fehéroroszország területén. „Tudjuk, ki ellen irányulnak ezek a katonai műveletek. Folyamatos felderítés zajlik minden formában, rádiótechnikával, repülőgépekkel és drónokkal. Naponta öt-kilenc bevetést hajtanak végre” – fejtegette, hozzátéve hogy a „Nyugat” űrfelderítést is végez országa fölött, ami azt mutatja, hogy „aktívan érdeklődik” a fehérorosz katonai támaszpontok és létesítmények iránt.

Hrenyin előrebocsátotta, hogy Fehéroroszország le fogja lőni a NATO-gépeket, ha – mint állította – továbbra is megsértik Fehéroroszország légi határait. Elmondta még, hogy a tervek szerint 2025-ben Fehéroroszország és Oroszország közös hadgyakorlatot tart Fehéroroszország területén.

(MTI)

Herszonban mértek komoly csapást az ukránok az orosz csapatokra

A déli ukrán védelmi erők megerősítették csütörtökön, hogy csapást mértek Herszon megyében az orosz csapatok egy összpontosulására, amelynek a parancsnoksága is valószínűleg ott volt. Natalja Humenyuk, az ukrán déli műveleti parancsokság sajtóközpontjának vezetője az ukrán Szabadság Rádiónak azt mondta, három robbanás is történt ott, ahol orosz katonákat készítettek fel a megyében lévő Krinki település elleni rohamra. Megjegyezte, arról a Dnyipro bal partján fekvő településről van szó, amelyről a héten Putyin azt állította, hogy bevették az orosz csapatok. Humenyuk hozzátette, hogy az oroszoknak okozott veszteségeket még ellenőrzik.

Olekszandr Tarnavszkij, a délkelet-ukrajnai szektorban szolgálatot teljesítő ukrán csapatok parancsnoka a Telegramon arról írt, hogy Avgyijivka térségében az orosz erők most átcsoportosításokat hajtanak végre és tartalékokat képeznek, mindeközben az ukrán védelmi erők erősítik állásaikat. Szavai szerint az Avgyijivkát környező településeken az ukrán erők az elmúlt 24 órában 19 orosz támadást vertek vissza. Mint mondta, a Tavria szektorban az elmúlt nap alatt 42 összecsapásra került sor, az oroszok 37 légicsapást indítottak, és 1270 tüzérségi lövedéket lőttek ki, valamint 90 alkalommal vetettek be kamikaze drónokat. Közlése szerint szerdán 515 főt vesztett az orosz hadsereg a térségben, megsemmisült egyebek mellett négy harckocsijuk és hat tüzérségi rendszerük, ezenfelül az ukrán csapatok öt ellenséges lőszerraktárt semmisítettek meg.

 

(MTI)

Zelenszkij javaslatot terjesztett be a sorkatonák tartalékba helyezéséről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök törvénymódosító javaslatot terjesztett be a parlament elé a sorkatonák tartalékba helyezéséről a hadiállapot alatti katonai szolgálatuk befejezése után – hozta nyilvánosságra Olekszij Honcsarenko ellenzéki képviselő csütörtökön a Telegramon.

A parlament a honlapján tudatta, hogy a módosítást már elküldték az illetékes bizottságnak. Honcsarenko közlése szerint a törvényjavaslatban az áll, hogy azokat a sorkatonákat, akiknek a hadiállapot idején lejárt a katonai szolgálata, de azt a határidőn túl meghosszabbították, az ukrán elnök rendeletében meghatározott időkereten belül bocsássák el, és vegyék tartalékos állományba.

Az elnöki honlapon nyilvánosságra hozott közlemény szerint Zelenszkij aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi a külföldiek és a hontalanok számára, hogy az ukrán nemzeti gárdánál szolgáljanak. A rendelet szövege szerint önkéntes alapon, azaz szerződéssel felvehetők az ukrán nemzeti gárdához azok a külföldiek, akik legálisan tartózkodnak Ukrajna területén, büntetlen előéletűek, és megfelelnek a katonai szolgálatról szóló ukrán törvényben meghatározott feltételeknek. A nemzeti gárdába úgy jelentkezhetnek, hogy felveszik a kapcsolatot a lakóhelyük szerinti területi hadkiegészítő központtal, vagy közvetlenül azzal a katonai egységgel, amelyben szolgálni akarnak. Külföldi nőket is felvehetnek szerződés alapján, ha vannak olyan betöltetlen állások, amelyeket női katonaszemélyzet elláthat – áll a rendeletben.

(MTI)

Nehézbombázón utazott Putyin

Putyinnal a fedélzetén tett meg negyvenperces utat csütörtökön Oroszországban egy modern fejlesztésű Tu-160M orosz szuperszonikus hadászati nehézbombázó. A nukleáris rakétákkal is felszerelhető bombázó a kazanyi Tupoljev repülőgépgyár repülőteréről szállt fel. Az orosz állami televízióban bemutatott felvételeken látható volt, amint a hatalmas gép a levegőbe emelkedik.

A változtatható szárnygeometriájú, Fehér Hattyúként emlegetett szovjet Tu-160-as (a NATO-kód szerinti nevén Blackjack) repülőgépek modernizált, Tu-160M formájában történő újjáépítésének programjáról 2015-ben döntött az orosz államfő. A Tu-160-as szuperszonikus stratégiai bombázó-rakétahordozó az orosz légi- és űrerő nagy hatótávolságú repülőgépflottájának alapját képezi. Nagy távolságra lévő nukleáris és hagyományos célpontok megsemmisítésre tervezték.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön azt mondta, a repülőgép útvonala katonai titoknak minősül, de annyit elárult, hogy Putyin egy nagyjából negyven percig tartó repülésen vesz részt. Az orosz elnök még 2005-ben repült már egy Tu-160-as bombázó egy régebbi modelljén egy hadgyakorlat keretében.

Egy 2018-ban kötött szerződés értelmében a modernizált Tu-160M rakétahordozóból tíz darabot rendeltek az orosz légierő számára 2027-es határidővel.

 

(MTI)

Tusk kormányközi találkozóval oldaná meg az ukrán gabonaügyet

A gabonaügy „valódi megoldásait kereső”, miniszteri szintű tárgyalások után, március 28-án tartják meg a tervezett lengyel-ukrán kormányközi találkozót Varsóban – jelentette be csütörtöki sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

A miniszterelnök arra reagált, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előző nap azt kérte: az ukrán gabonaimport ügyéről az ukrán és a lengyel kormány tagjai mihamarabb tartsanak közös, határ menti találkozót.

A lengyel kormányfő szerint a belpolitikai és a nemzetközi vita eredményeként teljesíteni kell két követelményt: egyrészt megadni a háború dúlta Ukrajnának „az okvetlenül szükséges támogatást”, másrészt megvédeni a lengyel gazdákat az Ukrajnával folytatott kereskedelem „liberalizálásából fakadó negatív következményektől”.

Tusk ígéretet tett arra, hogy „hazai módszerekkel”, valamint az Ukrajnával és az európai intézményekkel folytatandó további tárgyalások révén meg fogják védeni a lengyel mezőgazdaságot. Emlékeztetett arra, hogy a lengyel-ukrán kormányközi találkozó megszervezésében már január végi kijevi látogatásakor megállapodtak Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel, mégpedig egy március második felére eső időpontban. Most bejelentette, hogy az ülés március 28-án Varsóban lesz.

Remélem, a miniszteri és miniszterhelyettesi szinten addig folytatandó technikai egyeztetések eredményeként a találkozó nagyon hasznos lesz majd a határügyet és a kereskedelmet illetően

– jegyezte meg.

Aláhúzta: „valódi megoldásokat” akarnak, nem csak „a barátság és a szolidaritás puszta kinyilvánítását”. Elmondta: ennek érdekében munkatársai csütörtökön tárgyalnak a Varsóban tartózkodó Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel is.
Közölte, hogy az ügyben Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökkel is beszélni fog pénteki varsói látogatásán.
Tusk szerint az utóbbi hetekben egyre nagyobb lett a feszültség az ukrajnai háború miatt, és ezzel kapcsolatban egy sor megbeszélést folytatott európai és amerikai partnerekkel. „Odafigyelésre, energiára és maximális szolidaritásra van szükség abban a valóban kritikus helyzetben, amelybe Európa, Ukrajna és Lengyelország került” – jelentette ki.

A lengyel gazdák tüntetéseivel kapcsolatban, amelyek akadályozzák az ukrajnai határátkelők forgalmát, Tusk elmondta: annak érdekében, hogy az Ukrajnának nyújtandó katonai és humanitárius szállítmányok akadálymentesen eljussanak oda, órákon belül kiemelten fontos infrastruktúrává fogják nyilvánítani ezeket a határátkelőket, valamint az érintett autópálya- és vasúti szakaszokat. Ezeken a szakaszokon „más forgalomszervezési rend” lesz majd – fejtette ki.

A gazdatüntetéseken tapasztalt ukránellenes jelszavakra utalva Tusk kijelentette: hazaárulásnak számít minden olyan nyilvános támadás, amely a „putyini narratívát” támogatja. „Remélem, hogy a tüntetők és a hatóságok is megfelelő következtetéseket vonnak le ebből” – tette hozzá a kormányfő.

(MTI)

Medvegyev szerint az orosz erők elérhetik Kijevet

Kijev és Odessza orosz városok, az elsőt az orosz erők elérhetik, a másodiknak pedig ideje „hazatérnie”, jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke csütörtökön, orosz médiumoknak nyilatkozva.

Medvegyev szerint az orosz hadsereg céljainak teljesítése részeként elérheti Kijevet, mivel onnan fenyegetés éri „Oroszország létét”. A fenyegetést nemzetközinek nevezte, okfejtése szerint Kijevet „Oroszország ellenfeleinek nemzetközi brigádja irányítja”, élén az Egyesült Államokkal.

Hol kell megállni? Nem tudom. Úgy gondolom, hogy  továbbra is keményen és komolyan kell dolgoznunk. Vajon Kijevnél lesz ez? Igen, valószínűleg Kijevnek is meg kell lennie. Ha nem most, akkor egy idő után, talán a konfliktus fejlődésének egy másik szakaszában

– mondta Medvegyev. „Odesszáról csak annyit tudok mondani: Odessza, gyere haza! És kész. Odesszát rég visszavárjuk az Oroszországi Föderációba, már csak a város történelme okán is, amiatt, hogy milyen emberek élnek ott, milyen nyelvet beszélnek. Ez a mi oroszországi, orosz városunk”, fogalmazott Medvegyev.

(MTI)

A Kreml Biden elnökről: „hollywoodi cowboy”

 Az, hogy az Egyesült Államok elnöke ilyen kifejezéseket használ egy másik állam vezetőjével szemben, valószínűleg nem sérti az államfőnket, Putyin elnököt

– közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, miután kiderült: Joe Biden szerdán „őrült anyaszomorítónak” nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt egy kampányeseményen San Franciscóban.

Putyin sajtótitkára úgy látta: aki ilyen kifejezéseket használ, az saját magát alacsonyítja le, és felhívta a figyelmet, hogy Putyin soha nem használt ilyen durva szavakat egy másik állam vezetőjére vonatkozóan. Szerinte a Biden megjegyzése „valószínűleg valamiféle kísérlet volt arra, hogy hollywoodi cowboynak tűnjön”.

(Sky News)

Avdijivka bevétele után újabb városok felé nyomulnak az oroszok

Avdijivka elfoglalása után további városok és falvak irányába nyomulnak előre az orosz erők az ukrán katonák szerint. A Sky News a napi hírfolyamában arról ír, hogy ukrán katonák az oroszok hatalmas létszámbeli túlerejére panaszkodnak, és arra, hogy máris új állásaikból lövik őket.

Ez itt nem ér véget annyival, hogy bevették Avdijivkát. Folytatják a támadást

– mondta egy Andrij nevű ukrán katona, a 47. gépesített dandár drónpilótája.

Avdijivka után szerinte a közeli falvak következnek, majd a közeli nagyobb városok, Mirnohrad és Pokrovszk.

Biden elnök Putyinról: „Van egy ilyen őrült anyaszomorító”

Joe Biden amerikai elnök „őrült anyaszomorítónak” nevezte a nyilvánosság előtt Vlagyimir Putyin orosz elnököt, majd arra figyelmeztetett, hogy a nukleáris eszkaláció veszélye továbbra is fennáll. Mondatai szerdán San Franciscóban egy adománygyűjtő rendezvényen hangoztak el a CNN szerint az alábbiak szerint:

Van egy ilyen őrült anyaszomorító, ez a Putyin és mások. Nekünk meg folyton a nukleáris konfliktus miatt kell aggódnunk. Pedig az emberiséget sújtó egzisztenciális fenyegetés az éghajlat

Biden rendezvényen a valószínűsíthető kihívóját, Donald Trump korábbi elnököt is kritizálta, amiért a saját jogi természetű problémáit Alekszej Navalnij Kreml-kritikus halálához méregette.

Az amerikai elnök nem először beszél durván az orosz elnökről, de a szóbeli támadásai az utóbbi időben kiéleződni látszanak. A múlt héten például Putyin és a „gengsztereit” tette felelőssé Navalnij haláláért.

Olvasói sztorik