A fehér akita kölyök még két hónapos sem volt, amikor a hideg ellen rizses zsákba „csomagolva” húsz órás vonatútra indult Tokióba. Ajándékként érkezett Ueno Hideszaburó professzornak, aki magányosan élt, régóta vágyott egy fajtiszta japán kutyára, 1924 januárjában pedig meg is kapta egy diákjától.
A kutya a Hacsikó nevet kapta, és hamar a professzor igazi társa lett, csatlakozhatott gazdája étkezéseihez és rendszeres vendég volt az ágy alatt – írja a Múlt-kor.hu.
Ueno minden reggel Hacsikóval indult el az egyetemre, elsétáltak a Sibuja vonatállomásig, ahonnan a professzor munkába indult. Délután minden nap pontosan három órára ért vissza, ahol a kutya már várta őt. Csaknem másfél évig követték e rutint, ám 1925. május 21-én Ueno nem ment haza: egy előadás közben agyvérzést kapott és meghalt. Hacsikó viszont várta, és nemcsak aznap, hanem a következő és a következő napon is, majd egészen élete végéig minden egyes nap.
Kezdetben a vasutasok nem nézték jó szemmel, de hűsége idővel őket is megnyerte, és jutalomfalatokkal kedveskedtek az ebnek. Komoly hatással volt a helyi lakosságra, egyfajta ikonná vált a Sibujában élő közösségben. Végül Ueno professzor egyik korábbi diákja és az akita kutyafajta specialistája, Szaitó Hirokicsi karolta fel Hacsikó történetét. Ő is a vasútállomáson figyelt fel a kutyára, majd követte őt hazaúton, Ueno korábbi kertészéhez, Kobajasi Kózaburóhoz.
Több cikket is szentelt a kutya rendíthetetlen hűségének, a gazdája emlékéhez való ragaszkodása lenyűgözte a japán lakosságot, a családi hűség példaképévé vált, gyakran állították példaként a gyerekek elé. Hacsikó 1935. március 8-án halt meg, Sibuja egyik utcáján találták meg holtan a 11 éves állatot. Halála után hamvait egykori gazdája mellett helyezték el, a tokiói Aojama temetőben.
