Kultúra

Előkerült a faragott elem, amin Rose és Jack együtt próbált túlélni a Titanic roncsainál

Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP
Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP
Új gazdát keres a Titanic egyik legfontosabb forgatási kelléke.

Az 1997-ben bemutatott Titanic sikerét az elmúlt évtizedekben egyetlen film sem tudta megismételni, hiszen 11 Oscar-díjat, illetve négy Grammyt söpört be, bár a mozibevételek terén mostanra már három mozifilm (két Avatar-, illetve egy Bosszúállók-rész) is megelőzte.

Rose DeWitt és Jack Dawson, azaz Kate Winslet és Leonardo DiCaprio kettőse ettől függetlenül örökre beégett a mozitörténetbe, a legfontosabb jeleneteket pedig mindenki ismeri – ilyen a hajótörés után a jeges vízben túlélni próbáló páros képe is, akik ugyanazon a korábban egy első osztályú termet díszítő faragott burkolati elembe kapaszkodva próbálnak túlélni, míg megérkeznek a mentésre indult hajók.

Jacknek ez ugyebár nem sikerül, Rose azonban sikeresen túlélte a katasztrófát – épp úgy, ahogyan a forgatást is túlélte a kulcsfontosságú díszletelem, ami rövidesen az amerikai Heritage Auctions egy árverésén kerül majd kalapács alá.

A negyvenezer dolláros, azaz 14,5 millió forintos indulóárról elrugaszkodó, balsafából készült 104 centiméteres elemre – amiről itt több fotó is látható – március 13-ig lehet licitálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik