Tudomány

Leszakad az északi hideg, mi is kapunk belőle

Nagy Borbála / 24.hu
Nagy Borbála / 24.hu

A Brit-szigetek déli része felett uralkodó markáns ciklon a múlt hét utolsó napjára hazánkba is meghozta a csapadékot és a lehűlést. Utóbbi nem volt túl komoly, a gyakorlatban mindössze annyit jelent, hogy kitart a tavaszi idő, de már nincsenek veszélyben korábbi melegrekordok. Ha úgy tetszik, eddig április volt, most hátrébb léptünk a naptárban, és márciusi időnk van.

A héten marad is ez a kellemes, eseménytelen időjárás, majd vasárnap változás érkezik, pár napra beköszön a tél

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Nézzük a részleteket.

Brutális hideg Moszkvában

A várakozásoknak megfelelően a napokban zajlik a poláris örvény összeomlása – a jelentős időjárásformáló jelenségről itt írtunk részletesebben. Ezzel megszűnik az eddig uralkodó nyugat-kelet irányú áramlás, és a folyamattal párhuzamosan sarkvidéki hideg légtömegek zúdulnak Európa északi egyharmadára több hullámban.

Az első Oroszország nyugati részét éri, Moszkvában -20 és -25 Celsius fokos napi középhőmérsékletek várhatók a héten. A kemény mínuszok határát mintha valaki vonalzóval húzta volna Oroszország nyugati határai mentén, azaz térségünkbe egyelőre nem tér vissza a tél.

Itthon jóval enyhébb, északnyugati áramlás uralkodik, amelynek következtében száraz, eseménytelen időben lesz részünk enyhe hajnali fagyokkal és 10-16 fokos nappali csúcsokkal.

Bekukkant a február

A következő hidegbetörés a hétvégére várható, ennek célkeresztjében Skandinávia áll, és a „széle” hozzánk is elér. Jelen állás szerint

vasárnap megérkezik a tél, az éjszakai fagyokat a február közepén átlagosnak számító 5-10 fokos maximumok követik, és északkeleten havazás is lehet.

Utóbbi elég bizonytalan, mert a modellek csak néhány milliméternyi csapadékot jeleznek, aminek dandárja viszont az északkeleti országrészben valószínű. Ott a hó meg is maradhat, síkvidéken erre nincs esély.

Az egész azonban nem tart sokáig, az északi áramlást már a jövő hét kedden nyugatira, északnyugatira fordul, és újra melegszik az idő. A változás mértéke egyelőre nem látszik, de nem tűnik olyan komolynak, hogy ismét melegrekordok dőljenek, a jövő hét második felében viszont nagyobb mennyiségű csapadék valószínű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik