Szórakozás

Teljesen egyforma a testvérével a TV2 műsorvezetője

Bányai Miklós most a Voice-ban debütál, mint műsorvezető. Ám az útja nem ide vezetett egyenesen. Volt már pék és sportoló is.

Egyelőre keveset tudunk Bányai Miklósról, aki a hamarosan induló tv2-s tehetségkutató, a Voice riportere lesz. A sármos színész huszonhét éves és leginkább színházi berkekben ismert. Miklós örül, hogy most a televízióban is megcsillogtathatja a tudását, mint riporter, hiszen már vágyott erre a lehetőségre.

Pedig az idáig vezető út kimondottan rögös volt számára. „Országos bajnok voltam síversenyzőként. Utána színésznek álltam. Egerben a színháznál majdnem négy évig voltam. Aztán fölmondtam és elmentem nagyon kevés pénzből Mexikóba” – mesélte a tv2 Aktívjának a jóképű riporter, aki pékként és recepciósként is dolgozott a távoli országban.

Ám Bányai Miklós mindvégig érezte, hogy neki itthon van dolga. Visszatérése pedig igazán jó döntés volt, hiszen most a Voice riportereként élete nagy lehetőségét kapta meg. A harminchoz közel álló színész örül az új feladatnak, a népszerűségtől sem tart.

„Van három testvérem, közöttük egy ikertestvérem is van. Remélem, hogy majd őt fogják megtalálni a rajongók helyettem” – tette hozzá mókásan a fiatal műsorvezető, akivel leginkább az online közvetítések során találkozhatnak majd a nézők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik