Sport

Budapestre látogat a vb-győztes kanadai hokiválogatott

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Május 7-én a budapesti MVM Dome-ban lép pályára a világbajnoki címvédő kanadai jégkorong-válogatott a magyar csapat ellen.

A hazai szövetség (MJSZ) szombati bejelentése szerint a barátságos összecsapás 19 órakor kezdődik.

A kanadaiak a május 10. és 26. közötti csehországi elit vb-re készülnek, így éles kerettel játszanak majd Budapesten.

A két csapat legutóbb 2023. május 9-én ugyancsak az MVM Dome-ban mérkőzött meg, akkor Kanada 5-2-re győzött. Azt a meccset hazai rekordnak számító 14 756 néző előtt rendezték, az MJSZ reményei szerint ez a csúcs most megdőlhet.

A magyarok a bolzanói divízió I/A vb-ről érkeznek majd, és – ahogy a szövetség közleményében fogalmaznak: „Óriási lehetőséghez jutnak azzal, hogy a sportág legjobbjai ellen fejezhetik be a szezont. A kanadai szövetség és a játékosok is elismerősen szóltak a tavalyi eseményről és a létesítményről, remekül érezték magukat, és elvarázsolta őket a magyar közönség hokiszeretete”.

A jegyértékesítés szerdán indul az Eventim oldalán, több kategóriában. Korlátozott számban, kedvezményes áron úgynevezett early bird jegyek is elérhetők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik