Sport

Az év kiütése is lehet ez a brutális KO

Youtube / Top Rank
Youtube / Top Rank

Tizenkettedik profi mérkőzését is megnyerte Abdullah Mason, aki Benjamin Gurment győzte le Las Vegasban.

A két bunyós nem töltött túl sok időt a ringben, a második menet hajrájában jártak, amikor Mason megsorozta ellenfelét, Gurmen pedig csak azért nem esett el, mert a kötelekre zuhant. Rászámoltak, de folytatni tudta, de Mason megérezte, hogy véget vethet a mérkőzésnek, majd kivárta a megfelelő pillanatot, amikor a kitámadó Gurmen nem védte a fejét, és

egy villámgyors balossal lecsapta ellenfelét, a mérkőzésvezető azonnal jelezte, nem lesz folytatás.

A három súlycsoportban is világbajnok Shakur Stevenson azt írta a meccset követően, hogy nem győzi eleget hangsúlyozni, a mindössze 19 éves Mason az ökölvívás jövője, aki mérkőzésről egyre brutálisabb lesz. A fiatal bunyós eddig tíz ellenfelét is kiütötte.

A könnyűsúlyú Abdullah Mason igazi bokszcsaládból érkezett, édesapja készítette fel korábban, és a testvérei közül Amir, Adel és Abdurrahman is bemutatkozott már a profik között, és Ibrahim is erre készül.

A családom olyan, mint egy nagy csapat. Állandóan az edzőteremben vagyunk, jól szórakozunk, de közben a határokat is feszegetjük

mondta még korábban a Ring TV-nek.

Kapcsolódó
„Én vagyok itt és nem Messi!” – Cristiano Ronaldo visszaszólt az őt provokáló szurkolóknak
A portugál később az ágyékához dörgölte, majd eldobta a rivális csapat mezét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik