Élő Nagyvilág

Zelenszkij leváltotta a hadsereg főparancsnokát

AFP
AFP

A német kancellár Amerikát sürgeti, hogy adjanak több támogatást Ukrajnának

Olaf Scholz német kancellár a The Wall Street Journal című amerikai napilapban csütörtökön megjelent írásában ismételten óva intette Ukrajna szövetségeseit attól, hogy felhagyjanak Kijev katonai és pénzügyi támogatásával, illetve csökkentsék azt, és figyelmeztetett az esetleges orosz győzelem súlyos következményeire.

Csütörtöki washingtoni útja előtt közzétett – indulása előtt Berlinben is elmondott – üzenetében Scholz arra kérte partnereit, hogy több katonai segélyt küldjenek Ukrajnának, „közösen megadva a lehetőségét annak, hogy megvédje magát” az orosz agresszióval szemben.

Ha nem cselekszünk, hamarosan egy olyan világban ébredhetünk fel, amely még instabilabb, fenyegetőbb és kiszámíthatatlanabb, mint a hidegháború idején volt

– írta Scholz az amerikai lapban.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a támogatások ellenére Ukrajna hamarosan súlyos fegyver- és lőszerhiánnyal szembesülhet. Hangsúlyozta továbbá, hogy míg az Ukrajnának folyósított pénzügyi kötelezettségvállalások egy része már kifutott, másokat azonban még lejártuk előtt meg kell hosszabbítani. „A mostani befektetéseink mellett eltörpülnének a hosszú távú következményei és költségei annak, ha nem sikerülne megállítani (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) agresszióját” – vélekedett.

Scholz szerint most van itt az idő a NATO-szövetség megerősítésének megvitatására is. Emellett kiemelte: Németország, amely évtizedeken át elmaradt a katonai kiadásokra vonatkozó célkitűzésektől, “most élen jár” a védelmi képességek újjáépítésében.

Scholz arra is figyelmeztetett, hogy a nyugati demokráciák számára súlyos globális következményekkel járhat, ha nem támogatják kellőképpen a honvédő háborút folytató Ukrajnát. „Egy ukrajnai orosz győzelem nemcsak Ukrajna mint szabad, demokratikus és független állam végét jelentené, hanem drasztikusan megváltoztatná Európa arculatát is (.) Mindez súlyos csapást mérne a liberális világrendre. Ugyanis Oroszország brutális kísérlete, hogy erőszakkal területeket raboljon, mintául szolgálhat más tekintélyelvű vezetők számára világszerte” – írta.

(MTI)

Megvan az ukrán hadsereg új főparancsnoka

Kinevezte az ukrán hadsereg új főparancsnokát Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az ukrán haderőt 2021 óta vezető, rendkívül népszerű Valerij Zaluzsnijt Olekszandr Szirkszkij vezérezredes, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka váltja, írja a Kyiv Independent.  Szirkszkij 2019 szeptember óta volt a szárazföldi erők parancsnoka. A sajtó az elmúlt hetekben még arról cikkezett, hogy felajánlották neki, hogy beülhet a távozó Zaluzsnij székébe, de ő ezt visszautasította.

Zelenszkij videóüzenetében elmondta, hogy Szirszkij sikeres védelmi tapasztalattal (Kijev ostrománál ő védte a fővárost) és sikeres támadói tapasztalattal is rendelkezik (ő vezette a nagy sikerű harkivi ellentámadást 2022 szeptemberében).

Zelenszkij azt is közölte, hogy mától teljesen új vezetőség veszi át a hadsereg irányítását. Közülük néhány tisztet név szerint említett: Andrij Hnatov tábornokot, Mihajlo Drapatji tábornokot, Ihor Szkibiuk tábornokot, valamint Pavel Palisa és Vadim Szuharevszkij ezredeseket.

Hetek óta pletykálják, hogy Zelenszkij le akarja váltani Zaluzsnijt, de a hivatalos bejelentés csak a mai napon történt meg. A főparancsnok távozásának okairól az alábbi cikkünkben írtunk:

Kapcsolódó
Ajtót mutathattak az ukrán hadsereg főparancsnokának, aki Zelenszkijnél is népszerűbb
Menesztés előtt állhat Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka. A hadsereg vezetője és Zelenszkij elnök az ukrán ellenállás két legbefolyásosabb alakja volt, ám kettejük viszonya ősz óta látványosan megromlott.

Nagyon úgy néz ki, hogy Zelenszkij leváltotta a hadsereg főparancsnokát, vagy legalábbis valami változott

Hetek óta pletykálják, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök le akarja váltani Valerij Zaluzsnijt, a hadsereg főparancsnokát, de konkrét lépés eddig nem történt. Zelenszkij csütörtökön azt közölte, hogy itt az ideje a változásoknak a katonai vezetésben, és a hadsereg főparancsnoka a csapatában fog maradni.

Azt is közölte, hogy itt az ideje a megújulásnak, de hogy ez pontosan mit jelent, azt nem írta le.

Zaluzsnij külön közleményt adott ki, amelyben azt írta, fontos és komoly beszélgetése volt Zelenszkijjel, és megszületett a döntés, hogy változtatni kell a harctéri taktikán és stratégián.

2024 feladatai mások, mint 2022 feladatai voltak. Mindenkinek változnia és alkalmazkodnia kell az új valósághoz. Hogy együtt nyerhessünk.

– írja.

Donyeck és Liman környékén is előremozdultak az oroszok

Előnyösebb állásokat foglaltak el az orosz erők Donyeck és Liman környékén, miközben három frontszakaszon nyolc ukrán támadást vertek vissza – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

A Moszkvában kiadott hadijelentés értelmében a legtöbb, szám szerint öt ukrán roham a kupjanszki frontszakaszon hiúsult meg. A tájékoztatás szerint az ukrán fél mintegy 760 katonát veszített, akik közül a legtöbben, mintegy 310-en a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan.

Az összesítés a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett egy amerikai HIMARS sorozatvetőt, egy Szu-25-ös repülőgépet, egy harckocsit, öt páncélozott harcjárművet, két lengyel Krab önjáró és két amerikai M777-es vontatott tarackot, valamint cseh Vampire sorozatvetők 12 rakétáját és 73 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön közölte, hogy azonosította azokat az ukrán tiszteket, akik részesei voltak Liszicsanszk múlt szombati lövetésének, amelynek következtében 28 ember életét vesztette, köztük egy állapotos nő és egy ötéves gyerek, további tíz pedig megsebesült. Az SZK szerint a városban levő pékséget az ukrán 107-es reaktív tüzérdandár harmadik osztálya lőtte HIMARS sorozatvetővel, Jevhen Rodin alezredes parancsnoksága alatt. A hatóság a közeljövőben vádat kíván emelni Rodin és a dandár parancsnoka, Szerhij Szavcsenko ezredes ellen.

Orenburgban csütörtökön vettek végső búcsút annak az Il-76-os repülőgépnek a hatfős személyzetétől, amelyet a belgorodi régió légterében lőttek le január 24-én, az SZK szerint amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszerrel. A katonákat posztumusz Bátorságrenddel tüntették ki.

A gép 65 ukrán hadifoglyot szállított fogolycserére, három orosz katonai rendész kíséretében.

(MTI)

Rengeteg pénzt ad Olaszország az odesszai székesegyház újjáépítésére

Olaszország segít az Oroszország által tavaly lebombázott odesszai székesegyház újjáépítésében – közölte csütörtökön az olasz külügyminisztérium. Eszerint Olaszország és az UNESCO megállapodást írt alá Kijevben, hogy 500 millió eurót biztosítanak a Szaszo-Preobrazsnyij, vagyis az Átváltoztatás székesegyház tetőszerkezetének helyreállításához.

Olaszország az intézményei és ipari kapacitása révén nagyon elkötelezett Ukrajna újjáépítése mellett

– fogalmazott Pier Francesco Zazo nagykövet, aki kiemelte Olaszország szakértelmét az imahelyek és műemlékek helyreállításában.

Az ukrán ortodox székesegyházat júliusban érte találat az odesszai kikötő elleni orosz rakétatámadás során. Oroszország nem vállalt felelősséget a támadásért.

Giorgia Meloni miniszterelnök már közvetlenül a támadás után kötelezettséget vállalt a részvételre a székesegyház újjáépítésben. Meloni egyértelmű támogatását jelzi az is, hogy Olaszország már tavaly áprilisban kétoldalú csúcstalálkozót szervezett Ukrajna újjáépítésének lépéseivel összefüggésben.

(Reuters)

Bajban van Avdijivka, oroszok jönnek minden irányból

Minden oldalról nagy létszámú orosz csapatok támadják a kelet-ukrajnai Avdijivkát, ezért egyre nehezebb a helyzet a várost védő ukrán csapatok számára – közölte csütörtökön a város polgármestere.

Az orosz erők láthatóan átvették a kezdeményezést a keleti fronton az ukrajnai Donbász régióban, ahol október óta próbálják elvágni az utánpótlási vonalakat, és igyekeznek bekeríteni az Avdijivkánál beásott ukrán erőket.

Az ellenség minden irányból nyomást gyakorol. Nagyon nagy létszámú erőkkel rohamoznak

– fogalmazott televíziós kommentárjában Vitalij Barabás polgármester.

Az ukrán hadsereg az avdijivkai helyzetről szóló napi jelentésében azt állította, hogy az ukrán csapatok visszatartják az orosz erőket.

Katonáink szilárdan tartják a védelmet, jelentős veszteségeket okozva a megszállóknak

– olvasható a közleményben. Az ukrán szárazföldi erők szerint a helyzet azonban az ország egész keleti részén feszült.

(Reuters)

Nem indulhat az elnökválasztáson Putyin egyetlen komoly kihívója

Elutasított az orosz választási bizottság Borisz Nagyezsgyin jelöltségét – közölte csütörtökön a Vlagyimir Putyinnal és az ukrajna ellen vívott háborúval kritikus orosz ellenzéki elnökjelölt a közösségi médiában a BBC News híradása szerint. A választási bizottság érvénytelen aláírásokra hivatkozva tiltotta meg indulását, a jelölt a legfelsőbb bírósághoz fordul.

Kapcsolódó
Nem indulhat az elnökválasztáson Putyin egyetlen komoly kihívója
Érvénytelen aláírásokra hivatkozva utasította el indulását a választási bizottság.

Tusk az amerikai republikánusoknak: Ronald Reagan ma biztosan forog a sírjában

Donald Tusk lengyel miniszterelnök élesen kritizálta az amerikai republikánusokat. A jobbközép politikus ma reggel a közösségi médiában közzétett bejegyzésében így fogalmazott:

Kedves amerikai republikánus szenátorok! Ronald Reagan, aki millióknak segített visszaszerezni szabadságukat és függetlenségüket, ma biztosan forog a sírjában. Szégyelljék magukat!

Tusk szokatlanul erős kritikáját azután fogalmazta meg, hogy az amerikai szenátus blokkolta az Ukrajna támogatásáról szóló törvényjavaslatot, mely 60 milliárd dolláros katonai támogatást nyújtott volna Kijevnek.

Zelenszkij a befagyasztott orosz vagyon átutalását követeli

Volodimir Zelenszkij az összes befagyasztott orosz vagyon átutalását követelte országának. A közel két éve történt orosz támadás alkalmával a nemzethez intézett szerda esti videóbeszédében az ukrán elnök kijelentette:

itt az ideje maximális rendszerszintű veszteségeket okozni Oroszországnak. Ez különösen a befagyasztott orosz vagyonra vonatkozik, mind a terrorista államéra, mind a vele kapcsolatban álló személyekére. Mindent el kell kobozni, és a terror elleni védelemre kell fordítani

– mondta. „Egy terrorista ellen tisztességes a megtorlás. Igazságos a terroristák elpusztítása. És az is igazságos, ha a terrorista állam fizet a tetteiért” – közölte.

Az ukrán elnök elmondta, hogy tárgyalt erről a kérdésről Josep Borrell-lel, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, aki szerdán Kijevbe látogatott.

Valóban egységes és határozott döntésre van szükségünk. Egy olyan döntésre, amely bizonyítja, hogy közösen tiszteljük a nemzetközi jogot, és teljes mértékben megvetjük a terrorista államot.

Az EU-ban azt tervezik, hogy első lépésként az orosz központi bank befagyasztott vagyonából származó bevételeket, például a felhalmozott kamatokat Ukrajnának adják át. Becslések szerint ebből évente több milliárd dolláros összeg keletkezhetne.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik