Sport

Végleg visszavonul az olimpiai bajnok pólólegenda, Gerendás György

Kovács Anikó / MTI
Gerendás György február 23-án ünnepli majd a 70. születésnapját
Kovács Anikó / MTI
Gerendás György február 23-án ünnepli majd a 70. születésnapját
Az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdacsapatát irányító Gerendás György az idény végén befejezi edzői pályafutását, ezért a következő szezontól Matajsz Márk veszi át a helyét.

„Két éve hoztam meg ezt a döntést, amit akkor közöltem a vezetőséggel. Most nem emlékeztetett senki erre, de tartom magam az elhatározásomhoz és ahhoz, amit kimondtam. Nagyon jó érzés lenne bajnoki címmel zárni a karrieremet, de ebben a korban sokkal jobban örül az ember a lányok győzelmének. Ahogy többször láttam őket búskomornak és elkeseredettnek egy-egy zakó után, nagyon szeretném, ha egy ilyen nagy siker után is láthatnám őket” – mondta a zöld-fehér klub honlapján a játékosként olimpiai bajnok szakember, aki február 23-án ünnepli majd a 70. születésnapját.

A Ferencváros szombaton azt is bejelentette, hogy Gerendás György helyét a következő szezontól a jelenleg a Szentest irányító Matajsz Márk veszi át, aki saját bevallása szerint a fegyelemben, a szigorban és az alázatos kemény munkában hisz, de fontosnak tartja a jó hangulatú munkamorált, mert a játékos akkor tud jól teljesíteni, ha jól érzi magát a bőrében. A 45 éves tréner 1997 és 2001 között játszott a Fradiban.

A pályafutásom legszebb éveit itt töltöttem!

Négy szezont játszottam a Ferencvárosban, és sikerült nyernünk bajnoki címet, Magyar Kupát és KEK-et. Utóbbit ráadásul fantasztikus közönség előtt, teltházas mérkőzésen a Komjádiban 3500 nézővel, utána a trófeaátadás a Fradi-Újpest derbi szünetében az Üllői úton 20 ezer szurkoló előtt. Ez így fiatalon, egy vidékről feljött fiúnak olyan élmény volt, ami máig örök, kitörölhetetlen emlék” – mondta Matajsz, aki elárulta, nem hezitált sokat, amikor felkérték a feladatra.

A Ferencváros hét győzelemmel és egy vereséggel vezeti a női bajnokság alapszakaszát.

(MTI)

Kapcsolódó
Vízilabda-Eb: „Benedek Tibi gyújtószikrája a jelenlegi eredményeknek”
Vajon újabb vízilabdás aranygeneráció született? És ha igen, a véletlennek, vagy tudatos irányváltásnak köszönhető, hogy a magyar férfi pólóban újra hemzsegnek a világklasszisjelöltek?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik