Szórakozás

Palcsó Tomi: Az alkoholnak köszönhetem a karrierem

Heteken át volt címlapokon az autóbalesetével, ma már azt is tudja, a kis híján végzetes este sok mindenre megtanította. És nem utolsósorban megmentette a karrierjét.

Palcsó Tamás újra zenél, Palcsó Tamás három éve szerelmes, Palcsó Tamás rövidesen diplomázik. A huszonhat esztendős fiatalember 2004-ben, mindösszesen tizennyolc esztendősen a vigaszágról masírozott be a Megasztár nagydöntőjébe, ahol csak egy hajszállal maradt alul Caramellel szemben. Az ezt követő években azonban szinte megállás nélkül koncertezett, és szinte minden létező szakmai elismerést bezsebelt. A hirtelen jött jólétet azonban feltehetően nehezen dolgozta fel, az élet azonban figyelmeztette: 2008. októberében egy barátjával tartott egy fellépésről bulizni, amikor autójukkal egy villanyoszlopnak ütköztek. Mindketten alkoholos befolyásoltság alatt voltak. Az énekes három és fél év távlatában azt mondja, talán eltűnik a süllyesztőben, ha nem így alakul.


Fotó: TV2

– Természetesen mindent másképp csinálnék, ha tehetném. De nem tehetem – mondta a Hír24-nek. – És azt kell mondjam, a baleset még lökést is adott a karrieremnek. Meg az életemnek is. Három éve egy produkció során ismertem meg Tündét, azóta is együtt vagyunk. Ha nincs a baleset, nincs a második lemez sem, majd egy újabb videó. A mai napig vannak felkéréseim, nem panaszkodom. Pedig azóta számos tehetségkutató futott és fut, az új sztároknak pedig hihetetlen felületük van a sajtóban – magyarázta Tomi, aki arról is tud, a baleset után szinte minden egyes nyilvános eseményen arra is utaztak a fotósok, pohárral a kezében fényképezzék le. – Ha olyan a helyzet, a mai napig iszom, persze nem gyakran, és mértékkel. De ami megtörtént, nem fordulhat elő még egyszer, egy életre megtanultam a leckét – magyarázta. A fiatal énesek most először a párját, Tündét is felvállalja. Ő az a lány, aki három éve mindenben kitart mellette, és akivel eddig kerülték a nyilvánosságot.

– Az új klipem főszerepére őt kértem fel. Majd ezt s a Valentin napot is megünnepeltük Ráckevén, egy Duna-parti hotelban. Ezért döntöttünk úgy, most először nem titok, ki a párom, de továbbra sem szeretnénk a magánéletünkkel újságokban szerepelni – magyarázta az énekes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik