Tech

Blokkolták Elon Musk 2000 milliárd forintos kifizetését

Grzegorz Wajda/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
Grzegorz Wajda/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Blokkolták Elon Musk rekordösszegű kifizetését Delaware államban, amit a Tesla vezérigazgatói még 2018-ban ítéltek meg neki. A döntés értelmében 55,8 milliárd dollárt, vagyis közel 2000 milliárd forintot kapott volna a milliárdos attól a cégtől, aminek már nem többségi részvényese – írja a BBC.

A kifizetés miatti bírósági keresetet egy aggódó részvényes nyújtotta be, aki szerint jelentős túlfizetésről van szó az ügyben. A delaware-i bíróság és Kathaleen McCormick bírónő úgy látta, a Tesla és Musk ügyvédei nem tudták bizonyítani, hogy a részvényeseket szavazás előtt teljeskörűen tájékoztatták volna, továbbá jelezték, hogy Musknak kiterjedt kapcsolatai voltak a Tesla nevében tárgyaló személyekkel.

Mivel a milliárdos irányítja az igazgatótanácsot, amely megszavazta a kifizetést, nehéz igazolni, hogy pártatlanul zajlott a folyamat. A béralku hozzásegítette Muskot ahhoz, hogy a világ egyik leggazdagabb embere lehessen, a kifizetés pedig messze a legnagyobb a Tesla története során.

A dél-afrikai származású milliárdos az általa megvásárolt közösségi oldalon, az X-en is megnyilvánult az ügyben, és a maga sajátos humorával arra hívta fel 170 millió követője figyelmét, hogy soha ne jegyeztessenek be céget Delaware államban, majd megszavaztatta, hogy a Tesla átköltözzön-e Texas államba, ahol a vállalat központja is található. A szavazás során egyébként az igenek győztek, elsöprő többséggel.

Bár nehéz eligazodni a milliárdos címkéi közt, a SpaceX mellett a Teslánál is vezérigazgatói pozíciót tölt be, utóbbi cégnél pedig fő, de nem többségi részvényes. Saját részesedésének egy jelentős részét ugyanis eladta annak érdekében, hogy megvehesse a Twittert, így most nagyjából a részvények 13 százalékát birtokolja. Nemrég azonban azt mondta, hogy újra nagyobb részesedést szeretne szerezni a cégben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik