A vesztes csapat nagyon bosszús volt, mert úgy érezte, a rendes játékidőben többször is a kezében volt a lehetőség, hogy eldöntse a maga javára a meccset. Így gondolta Emil Nielsen, a Barcelona kapusa is, aki a lefújás után úgy fogalmazott, kemény a vereség, de megfelelő motivációnak fogják felhasználni az olimpiára.
„Rendkívül csalódott vagyok. Azt hiszem, megvoltak a lehetőségeink, akadtak olyan fordulópontok, ahol több góllal is elhúzhattunk volna. De ez van” – mondta.
Jelenleg csak azon gondolkodom, hogyan tudnánk szétverni őket az olimpián. Szóval ezt az érzést vihetjük magunkkal, amelyre remélhetőleg sok motiváció épül majd.
A meccs játékosának választott Nielsen mielőtt az öltözőbe ment volna, váltott néhány szót a mérkőzést a helyszínen megtekintő Mária dán királynéval is.
„Őszintén meg kell mondjam, hogy csak az utolsó pillanatban vettem észre. Nagyon-nagyon jó volt, hogy eljött, ez egy kedves támogatás a részéről, nagyra értékeljük” – mondta.
Nikolaj Jacobsen szövetségi kapitány úgy fogalmazott, egy döntő elvesztése mindig fáj.
„Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat egy hosszabbításban elveszített Eb-döntő után, és ahol azt gondolom, hogy a játék több pillanatában is jó helyzetbe hoztuk magunkat. Csak nem voltunk elég ügyesek ahhoz, hogy kihasználjuk a lendületünket.
De nem nyerhetsz meg minden döntőt, ahogy vannak fantasztikus élmények és fantasztikus örömök, óriási csalódásokkal is találkozhatsz. Ezt is tudnunk kell kezelni.