Gazdaság

Varga Mihály: Továbbra is közellenség az infláció

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Az euró nem garancia semmire, és nem is aktuális kérdés, hiszen előbb a feltételeket kell újra teljesíteni. Bár érdemes mérlegelni a lehetőséget, most a legfontosabb, hogy tartós és stabil növekedési pályára álljon a magyar gazdaság

– így fogalmazott még szombaton egy soproni konferencián Varga Mihály pénzügyminiszter, aki az előadásán túl válaszolt az Index kérdéseire is.

A tárcavezető a lapnak elmondta, most józan mérlegelés kell a növekedéshez. „Nincs a kormány asztalán gazdaságpolitikai hitvita, ezt meg kell hagyni azoknak a közgazdászoknak, akik kutatóintézetekben dolgoznak. A kabinet legfontosabb célja, hogy konkrét célokhoz rendeljen hozzá gazdasági eszközöket” – mondta, hozzátéve: abban természetesen nézetazonosság van, hogy az ország hosszú távú potenciális növekedését erősíteni kell, továbbá a hatékonyságot és versenyképességet is növelni kell. Varga szerint a növekedést csak úgy szabad erősíteni, hogy közben tekintettel vagyunk az államháztartás helyzetére is. A tavalyi államháztartási hiány 6 százalék volt, így ebből kell kibontani azt a növekedési pályát, ami csökkenti is a deficitet. A pénzügyminiszter szerint a decemberi 5,5 százalék után januárra még tovább eshet az infláció.

Varga a portálnak kifejtette: a kormánynak nincs árfolyamcélja, ellentétben a jegybankkal, ami inflációs és árfolyamcélokat is kitűzött – ebből a szempontból kell értelmezni a monetáris politika tevékenységét.

A jegybanki döntéseket továbbra sem kívánom kommentálni. Általánosságban elmondható, ha egy kamatcsökkentés után erősödik az árfolyam, akkor lehet, a kelleténél óvatosabb volt a jegybank. Azonban az elmúlt napokra ez már nem igaz, hiszen a héten sajnos háromhavi mélypontjára került a forint

– fogalmazott az Indexnek. Varga Mihály a költségvetési tanácsban meglévő vétójogáról azt mondta: „ha olyan típusú kezdeményezés érkezik, ami nem szerepel a költségvetésben, vagy pluszigény jelentkezne és nincs meg a garancia a finanszírozásra, azokat haladéktalanul megvétózom.”

A pénzügyminiszter a konferencia panelbeszélgetésén azt is elmondta, hogy a költségvetés tervezésekor addig lehet nyújtózkodni, amíg a takaró ér. Picit túl lehet költekezni, de csak bizonyos kereteken belül. A miniszter leszögezte, továbbra is közellenség az infláció,amíg nem kerül vissza egy moderált környezetbe, ugyanakkor januárban szerinte akár 5 százalék alatt is lehet már a havi infláció.

Ugyanakkor Varga Mihály szerint a hiányt drasztikusan nem lehet csökkenteni, mert az komoly károkat okozna. „Az államháztartási hiánynak nem 1, hanem 2 év alatt kell elérni a céltartományt”, szerinte a piac a 4, illetve 4,5 százalékos idei hányt el tudja fogadni – idézi az Index a pénzügyminisztert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik