Élet-Stílus

Gyerekei helyett állataira hagyta vagyonát egy kínai nő

damedeeso / Getty Images
damedeeso / Getty Images
Mivel a gyerekei elhanyagolták, egy idős nő úgy döntött, ő is hanyagolja a gyerekeit a végrendelete elkészítésekor.

Egy idős nő Kínában úgy döntött, felnőtt gyerekei helyett kutyáira és macskáira hagyja nagyjából húszmillió jüanos (kb. egymilliárd forintos) vagyonát. Az idős azzal indokolt, hogy míg a gyerekei felé sem néznek, az állatok jelentik minden társaságát és csak tőlük kap szeretetet – írja a helyi sajtóra hivatkozva az Independent című brit lap.

A kínai sajtóban csak Liu néven emített, sanghaji asszony egy helyi állatklinikára bízta volna a végrendelet végrehajtását, csakhogy a kínai törvények nem teszik lehetővé, hogy állatok örököljenek.

A kínai sajtó szerint Liu dühös lett, amikor megtudta, nincs lehetősége a végakarta érvényesítésére, de egy pekingi hivatalnok igyekezett megnyugtatni, hogy bár végrendelete a jelenlegi formájában érvénytelen, azért rendelkezésre állnak legális lehetősek arra, hogy kisemmizze a gyerekeit és biztosítsa, hogy az állatait a halála után is jól tartsák. Például egyenesen az állatklinikára hagyhatja a pénzt, és valakit, akiben megbízik megbízhat azzal, hogy ellenőrizze, hogyan bánnak az állataival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik