Szórakozás

Nappal csak egy átlagos 50-es nőnek tűnik, de álmában egészen „furcsa dolgokat” csinál – állítja a szexszomniás brit anya

Lauren Spencer a hétköznapokban csak egy átlagos háziasszonynak tűnik, aki szeret bevásárolni, és a barátaival ebédelni , de azt mondja magáról: éjszaka anélkül is rámászik a férjére, hogy tudatánál lenne.

Olyan típusnak tűnik, akit tavasszal kerámiáedényeket készít a kertjében, és gondoskodik arról, hogy a madaraknak jusson elég étel. Éjszaka azonban mintha egy egészen másik nő lenne – és a férjén kívül senkinek sincs fogalma erről – kezdi a 49 éves, szexszomniával küzdő – azaz nemcsak alvajáró, hanem álmában a partnerével szexuális aktusokba bonyolódó – brit nő, Lauren Spencer bemutatását a Sun című brit bulvárlap.

Furcsa dolgokat csinálok álmomban, amiknek nem is vagyok tudatában – például szexuális aktust kezdeményezek. A férjem természetesen nem panaszkodik, ha elkezdek vele huncutkodni

– mondta a kétgyermekes anya.

Majd azzal folytatta, hogy, általában ő az, akinek alvás közben megjön a kezdeményező kedve, a férje, Charlie – akivel 10 éve kötötték össze az életüket – pedig csak kihasználja az ilyen helyzeteket. Természetesen az ő előzetes beleegyezésével.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

LAUREN SPENCER (@laurenspencer_uk) által megosztott bejegyzés

Általában úgy kezdeményezem a szexet, hogy odabújok Charlie-hoz, akár nagykifliként, és elkezdem simogatni. Ő persze mindig megragadja a lehetőséget, és néha annyira előrehaladanak a dolgok, hogy a végén szexelni kezdünk. Néha felébredek az »előjáték« közben, de volt már olyan is, hogy végig mélyen aludtam

– mesélte a fiatal korában modellként dolgozó nő.

De egyúttal nem győzte hangsúlyozni, hogy a férjével már a kapcsolatuk elején megbeszéltek minden betegségével kapcsolatos részletet.

Így azt is, hogy az ilyen esetek nyugodtan használja ki a kínálkozó lehetőségeket – hiszen mindketten imádják a szexet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

LAUREN SPENCER (@laurenspencer_uk) által megosztott bejegyzés

Lauren Spencer betegsége, a szexszomnia egyébként az alvajárás egyik speciális esete, így vele is előfordult már, hogy alvás közben kitakarította az otthoni vécét.

A betegség a brit bulvárlap szerint annyira ritkának számít, hogy az alvászavar miatt kórházi kezelésre beutalt briteknek csak a 7 százalékát érinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik