Tudomány

Római kori diadalívet találtak Szerbiában

Anastasija Radenkovic / Getty Images
Anastasija Radenkovic / Getty Images

Római kori diadalív maradványai kerültek elő egy szerbiai szénbányából, az ókori Viminacium település romjai közül – írja az MTI. A környéken már más jelentős felfedezések is születtek.

Viminaciumnál korábban római kori hajóroncsokat tártak fel, legutóbb tavaly augusztusban. 2023 nyara óta az ókori város magjának vizsgálata folyik, Misko Korac régész szerint ezért még komolyabb leletekre számítanak.

A diadalívet Viminacium főutcáján találták meg. A vizsgálatok alapján a struktúrát a 2. század végén vagy a 3. század elején emelhették.

A kőbe vésett feliratok szerint az építmény Marcus Aurelius Aurelius, ragadványnevén Caracalla császár tiszteletére készült. Caracalla 198. és 217. között uralkodott, és arról vált ismertté, hogy 212-ben a birodalom minden szabad születésű lakosának polgárjogot adományozott.

A viminaciumi diadalív körülbelül 10 méter magas és 6 méter széles lehetett, négy oszlopra épült és egy kapuja volt.

A lelőhelyen eddig több tízezer leletre bukkantak, közöttük aranyozott, varázsláshoz használt cserepekre, márványból és jádekőből készült szobrokra, freskókra, edényekre, valamint sírokra.

Viminacium, amely a Belgrádtól mintegy 70 kilométerre keletre fekvő Kostolachoz tartozik, a Római Birodalom egyik katonai táborhelye, az egykori Felső-Moesia központja volt. A rajta áthaladó út kötötte össze a birodalom nyugati részét Konstantinápollyal.

Az első emlékek a városról az 1. századból származnak, amikor már virágzó településnek számított. A történészek szerint az 5. században a hunok elpusztították a várost, később azonban I. Justinianus császár stratégiai jelentősége miatt újjáépítette. Az új Viminacium idővel ismét elpusztult.

A romváros ma régészetileg rendkívül értékes, igaz, eddig csupán a 450 hektáron fekvő ókori település mintegy 5 százalékát tárták fel. A helyi ásatások 1882 óta folynak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik