Belföld

Itt a lista: ilyen fizetést kapnak februártól a tanárok

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a számlájukon fogják látni a megemelt fizetést – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Rétvári Bence közölte, hogy a mostani a valaha volt legnagyobb fizetésemelés a magyar pedagógusok körében, hiszen 2022 és 2025 között összesen legalább 93,5 százalékkal növekednek a bérek.

  • Ismertetése szerint a mostani emelésnek köszönhetően februártól a pályakezdők jogszabályban meghatározott legkisebb bére gyakornokként bruttó 528 ezer forint lesz.
  • Pedagógus I. kategóriában legkevesebb 538 ezer forintot,
  • pedagógus II. fokozatban 555 ezer forintot kereshetnek az oktatók és nevelők,
  • míg a mesterpedagógusok fizetése 630 ezer forintról indul, a kutatótanárok bérének alsó határa pedig 750 ezer forint lesz.

A döntés több mint 140 ezer embert érint – jelezte, hozzátéve: a folyamat nem áll meg, mivel a kormány 2030-ig vállalta, hogy a diplomás átlagbérrel együtt mozgatja a pedagógusok fizetését. Sőt, ha a diplomás bérek átlaga a most számíthatónál nagyobb mértékben emelkedik a következő években, akkor a bejelentettnél nagyobb mértékben emelkedhet a pedagógusok fizetése is – jegyezte meg.

Az államtitkár megjegyezte: az átlagnál nehezebb feladatokat ellátó, hátrányos helyzetű térségekben dolgozó pedagógusoknak a fentieknél is 20 százalékkal nagyobb fizetést garantál a törvény. A természettudományos területen dolgozók plusz 4 százalékot, a mesterfokozattal rendelkezők pedig plusz 2 százalékot kapnak – fűzte hozzá.

Rétvári Bence elmondta: a béremelésről azt várja a kormány, hogy tovább növekedjen a pedagóguspálya iránti – már most is élénkülő – érdeklődés, pályán tudják tartani a legjobb képességű tanárokat, és sikerüljön visszavonzani a pályaelhagyókat is. Elmondása szerint az új életpályatörvény és a fizetések emelésének híre pozitívan befolyásolta a felsőoktatási felvételit. “Egyértelműen az a célunk, hogy minél jobb színvonalú legyen az oktatás” – jelentette ki. Hozzátette: az új életpályatörvény azt szolgálja, hogy aki többet tesz a gyerekekért, többet tudjon keresni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik