Gazdaság

Általános díjemelés a Yettelnél, így térnek el a Telekomtól és a Vodafone-tól

MTVA/Bizományosi: Róka László
MTVA/Bizományosi: Róka László
A Yettel március 5-től 15,3 százalékkal emeli meg a lakossági és kisvállalkozói ügyfelek havi előfizetési díjait az inflációra hivatkozva – írja a társaság híre alapján az Azénpénzem.hu. Az emelés mértéke kisebb, mint a Vodafone által bejelentett drágítás, de nagyobb, mint a Telekomé.

A Yettel lakossági és kisvállalkozói számlás előfizetéssel rendelkező ügyfelei 2024. március 5-től tapasztalhatják a – Központi Statisztikai Hivatal által közzétett 2023-as  17,6 százalékos  éves átlagos inflációnál kisebb mértékű – 15,3 százalékos díjváltozást, amely a lakossági előfizetések esetén a tarifa havidíjakat érinti – idézi a portál a Yettel közleményét. A havidíjon felüli perc és SMS díjak, valamint a kiegészítő adatjegyek ára a korrekció után is a korábbival azonosak maradnak.

Kisvállalkozói számlás előfizetések esetén a díjváltozás a havidíjakat és az egyszeri kiegészítő szolgáltatási díjtételeket érinti, míg a havidíjon felüli perc és SMS díjak ezeknél a tarifáknál is változatlanok maradnak. Az inflációkövető díjkorrekció az egyéb ügyfélszegmenseket a Yettel nekik küldött értesítésében foglaltak szerinti érinti.

Azon tarifacsomagok esetében, amelyek adatkerete nem teljes egészében használható fel az 1-es/EU roaming díjzónában és érintettek a díjváltozásban, ott lakossági és kisvállalkozói előfizetés esetén 2024. március 5-től a felhasználható roaming adatkeretek növekednek.

A Vodafone még jobban emel

A Vodafone már tavaly októberben bejelentette, hogy idén március 1-jétől megemeli a díjakat. A díjkorrekciónak nevezett áremelés 15,4 százalék lesz a lakossági és üzleti ügyfeleknek a publikus tarifacsomagok esetén. A flottacsomagok ennél is jobban drágulhatnak.

Azt is hangsúlyozták, hogy egyébként a díjkorrekció alapján 22,01 százalékkal is emelhetnének 2024-ben, de az elmúlt hónapokban bekövetkezett kedvező gazdasági változások, az inflációs ráta csökkenése miatt, és az ügyfelek anyagi terheinek mérséklése érdekében kedvezményt biztosítanak. Így 22,01 százalék helyett 15,4 százalékos díjkorrekciót alkalmaznak.

A Telekom is drágít

A Magyar Telekom a múlt héten közleményben jelentette be, hogy március 1-jétől 15 százalékkal emeli a díjait. Bár a 2023. évi átlagos fogyasztói árváltozás 17,6 százalékot ért el, de a Magyar Telekom a gazdasági és piaci folyamatokat, valamint az ügyfelei érdekeit figyelembe véve 15 százalékos éves inflációkövető díjkorrekciót fog végrehajtani az ügyfélszerződések tekintetében 2024. március 1-jei hatállyal – adta hírül a társaság a tőzsde honlapján közzétett közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik