Erősen felhős vagy borult idő várható csütörtökön, majd főként délután délnyugat felől kezd el szakadozni, csökkenni a felhőzet, így délen és nyugaton kisüthet a nap – írja a Kiderül. Az északkeleti harmadban – beleértve a főváros térségét is – szinte egész nap borult marad az idő. Többfelé kell számítani esőre, záporra, a déli tájakon kis eséllyel az ég is megdörrenhet. Az északi országrészben számottevő mennyiségű eső hullhat. A Dél-Dunántúlon és az Alföldön továbbra is nagy területen lesz élénk, erős a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén döntően 10 és 16 fok között alakul, de délen ennél pár fokkal melegebb is lehet. Ugyanakkor az ország északkeleti harmadán és esetleg a nyugati határszélen mindössze 3, 10 fok közötti maximumok valószínűek. Késő estére 0 és +9 fok közé hűl le a levegő.
Belföld
10 fok feletti hőmérséklet és kiadós eső várható csütörtökön
Nagy Borbála / 24.hu
2024. 01. 18. 06:17
- 13:36 Megszurkálta a feleségét, majd magára gyújtotta az otthonukat egy nemesnádudvari férfi
- 13:27 Bardóczi Sándor az új Nemzeti Galériáról: Hülyeségre mindig van pénz, akkor is, ha másra nincs
- 13:25 Elsodort városok, eltemetett házak, tönkrement életek – a Helene hurrikán pusztítása képeken
- 13:18 A TCL új mobilja egyetlen gombnyomásra ebook-olvasóvá válik
- 13:10 Baleset miatt több mint tíz kilométeres a torlódás az M0-s autóúton
- 13:09 Ifj. Schobert Norbert: Anyukám táborában is felléptem, tetszett a visszajelzés
- 13:02 Egyre sósabb a Balaton vize
- 12:59 Megnyitott a török világmárka első üzlete Magyarországon
- 12:57 Megmenekült a Magyar Rádió legendás, rövidesen eltűnő 6-os stúdiójának néhány eleme
- 12:56 Így élték túl a dunai árvizet a vadállatok
- 12:38 Levélben köszöntötte a magyar zsidó közösséget Orbán Viktor
- 12:37 Elvileg januártól jönne az e-nyugta, ám még rengeteg a kérdőjel
- 12:30 Kevesellte a gyerekgyógyszerre kapott ezrest, kifosztotta a volt tanárát
- 12:21 Bankszámlák: tömegesen jelentenek be díjváltozást a magyar bankok az új illeték miatt
- 12:15 Ősi, szétmarcangolt tetemet őrzött a szibériai jég
- 07:05 Pintér-féle tanárvizsga: 27 bukás, felemás értékelés
- 10:00 Semjén Zsolt úgy emlékszik, soha nem járt a pedofília miatt bíróság elé állított expap tanyáján
- 08:47 Hujber Ferenc: Életem legsötétebb pontja az volt, amikor egy veszekedés során pofon ütöttem Krisztinát
- 10:44 Ázsia Expressz: Krausz Gábor előbb idegből földhöz vágta a táskáját, majd fegyvert fogtak rá a tajvani rendőrök
- 09:33 Hangfelvételen a telefonbetyár, aki azért hívta a 112-t, mert jó volt az ügyeletessel beszélgetni
- 11:50 Közzétették a Magyar Péter diákhiteles szerződéseiről szóló KEHI-jelentést, amely Hadházyt igazolja
- 11:38 Levideózták a gyerekek, hogy kirabolják az igazgatóhelyettest, majd követték a tettest, nehogy meglépjen
- 07:58 Kilenc évet kértek a férfire, aki négyszer is megszúrta a barátnője vállához véletlenül hozzáérő fiút
- 10:15 Boris Johnson: Nem az öregség okozta II. Erzsébet királynő halálát
- 03:59 Kézicsarnokuk sincs, de a Veszprémet és a Szegedet is legyőzték
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!