Belföld

Demszky óvná a demokráciát

Demszky Gábor szerint március 15-ike üzenete 2010-ben az, hogy az 1989-es jogállami forradalmat és köztársaságot meg kell védeni. Az ősszel leköszönő főpolgármester a Jobbik előretörésének veszélyére figyelmeztetett. Beszédét folyamatosan bekiabálásokkal, pfujolással és fütyüléssel zavarta meg néhány száz tüntető.

A Fővárosi Önkormányzat megemlékezésén a főpolgármester a Jobbik előretörésének veszélyére figyelmeztetett. A liberális politikus szerint a húsz éve létrejött szabad, független, demokratikus jogállamot ma sokan támadják, és új rendszerváltásról, „sehol ki nem próbált harmadik útról prédikálnak”.

Demszky azt hangoztatta, hogy azt a nyugati típusú többpárti demokráciát, amiért húsz éve sokan küzdöttek, legyen bármennyi hibája is, nem leváltani kell, hanem megóvni mindenáron.

A városvezető szerint ezért össze kell fogni a „tisztességes politikai ellenfelekkel”, a demokratikus rendszerváltó pártokkal, a „bátor” parlamenti képviselőkkel, a köztársasági elnökkel, az Alkotmánybírósággal, a kontrollszerepre vállalkozó médiumokkal és a civilekkel.

Mint mondta, 1989-et azok ellen kell megvédeni, akik polgár és polgár közt évek óta „faji, nemzetiségi, szokásaik és pártszimpátiáik szerinti megkülönböztetést propagálnak”, közöttük viszályt szítanak.

Demszky azt mondta, hogy a Jobbik nemcsak szavakban, nemcsak gárdákkal és nemcsak a bírói ítéletek nyílt semmibe vételével uszít a parlamentáris jogállam, a társadalmi nyugalom, a romák, zsidók és itt élő külföldiek, a másként gondolkodók, az Európai Unió, a nyugati értékek ellen. Demszky szerint a Jobbik egyik európai parlamenti képviselője egy „terroristavezér” mellett kampányolna.
A főpolgármester hangoztatta, hogy a magyar szabadság napjának ünneplése ma minden józan magyar polgárnak a jogállamot szétverni próbáló szélsőjobboldal elleni szellemi mozgósítást jelenti.

A politikus közölte, főpolgármesterként huszadik és egyben utolsó alkalommal szól a 48-as forradalom ünnepén, ám mint mondta, a jövőben is mindig fel fogja emelni a szavát a ’89-es Magyar Köztársaság és a vértelen rendszerváltás eszméinek védelmében.

Demszky Gábor arra kérte hallgatóságát, menjenek el minél többen, és szavazzanak a demokratikus pártokra. Minden mai parlamenti pártot ilyennek tart – folytatta -, és a parlamenten kívüliek többségét is.

A Március 15. teret kordonokkal teljesen körbezárták, a kordonon belül rendőrök és egy biztonsági szolgálat civil ruhás emberei álltak dupla sorfalat. A főpolgármestert beszéde elmondása közben folyamatosan bekiabálásokkal, pfujolással és fütyüléssel zavarta néhány száz tüntető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik