A tizenöt perces hírnév tragikomikus vizsgálata a norvég Kristoffer Borglit már előző filmjében, a Rosszul vagyok magamtól című fekete komédiában is rendkívüli módon izgatta, ott a főhősnő szándékosan betegítette meg magát egy kis plusz figyelemért. Ari Aster neve az Álmaid hőse producerei közt igencsak jól cseng, főleg úgy, hogy egy elterjedt fals információ is hozzátett a film hírnevéhez: ezek alapján – még a film IMDb-oldalán is szerepel – eredetileg napjaink legfelkapottabb horrorrendezője készítette volna a filmet, és Adam Sandler játszotta volna a főszerepet. Szürreális kollaborációnak hangzik, ám ezt a tényt maga Borgli cáfolta meg a Vulture-nek adott interjújában, pontosabban csak az első felét. A főszerepet ugyanis valóban Sandlerre bízta volna, ám állítása szerint a rendezői szék mindig az övé volt. Elhessegetve a gondolatot, hogy Sandlerrel vélhetően kicsit más nézőközönséget célzott volna meg a film, végül egyeztetési gondok miatt mégsem őt, hanem Nicolas Cage-et választották, akinek szerepeltetése további rétegeket ad a filmnek, hisz ki is játszhatna el jobban egy kontrollálhatatlanul mémesedő embert, mint ő?
Az általa alakított Paulnál nehéz unalmasabb, szürkébb és érdektelenebb embert elképzelni. A hangyákat kutató evolúcióbiológus az a típusú teljesen ártalmatlan, ám a maga szürkeségében mégis kellően kellemetlen alak, aki annyira unalmas, hogy még a barátai sem hívják meg magukhoz vacsorázni, sőt, még a saját családja szerint is egy senki. Ahogy az egyre terebélyesedő kopaszfolt már majdnem a tarkójáig ér, úgy ütközik rajta ki a kezdődő kapuzárási pánik, egy egykori kollégája ráadásul megírja a könyvet, amit ő egész életében halogatott. Paul a dühe mellett jobb híján azért kuncsorog, hogy legalább felkerüljön a neve a közreműködők közé – jelentéktelenségét ennél semmi sem illusztrálhatja látványosabban. És míg az egyik nap még az a leghőbb vágya, hogy lábjegyzet lehessen egy tudományos műben, addig néhány nappal később egészen más, szürreális formában kopogtat be hozzá a világhírnév: hirtelen valahogy milliók álmában felbukkan passzív megfigyelőként. Paul egy csapásra mém, internetszenzáció, hétköznapi sztár lesz, akire végre egyszer az életében felfigyelnek az emberek, ám szinte azon nyomban megtapasztalja a hírnév sötét oldalát, és azt, hogyan lehet pillanatok alatt Amerika új kedvencéből az egyik leggyűlöltebb arc.
A szinopszis és az előzetes alapján akár annak gyanúja is felmerülhet, hogy egy újabb agyament vígjátékhoz adta a nevét a színész, ám a film elején felvillanó A24-es logó máris eloszlathatja a kételyeket, a Sandler-féle komolytalan vígjátékokhoz vonzódókban pedig felébresztheti a bizonytalanságot: a kísérletezési kedvéről, és ennek köszönhetően szinte mindig végtelenül izgalmas darabjairól ismert függetlenfilmes stúdió alkotásai rendre meghagyják a felszín kapargatását másnak, és mélyre mennek. Az Álmaid hőse is ilyen, holott valóban egy komédia, mégis mély mondanivalóval bír, az a típusú gondolatébresztő, amin utána órákig kattog a néző.
Paul sorsán keresztül feltárja például a mémkultúrát, azt, hogyan tud pillanatok alatt felkapottá válni valaki annak ellenére, hogy a füle botját nem mozdította érte. Miféle mechanizmusok nyomán lesz egy teljesen középszerű emberből sztár, miként hiteti el az így jött hirtelen népszerűség egy rém unalmas emberrel azt, hogy mégis különleges, aztán hogyan éri csalódás amiatt, mert a közönség által idealizált kép és a valódi énje köszönőviszonyban sincs egymással. A film egyik zseniálisan kínos randijelenete azt fordítja ki, mi van akkor, ha a közvélemény szemében idealizált alak a valóságban távolról sem olyan izgalmas csődör, mint a legvadabb álmainkban – de már önmagában is végtelenül komikus az, amikor egy fiatal lány legvadabb erotikus fantáziája az, hogy a kopaszodó, pocakos Nicolas Cage meghunyászkodó pockot idéző testtartásban ácsorog a szoba sarkában, és őt nézi. Az Álmaid hőse egyben kifigurázza azt az ipart is, amely azonnal ráharap az ilyen jellegű rapid sztárokra, és igyekszik belőlük a legtöbb pénzt kifacsarni. Paul csak az áhított hangyás tanulmányát szeretné megírni, de erre nem lesz lehetősége, az őt felkaroló ügynökség ugyanis inkább botránykönyvet íratna és üdítőreklámot forgatna vele.
És ahogy a film jól példázza az mémkultúra által kreált celebek felemelkedését, ugyanolyan hatásosan beszél a cancel culture-ről (eltörléskultúra) is: akárcsak a sikerért, Paul a bukásáért sem tett semmit, ám ez utóbbit már távolról sem viccesen, hanem mérthetetlenül szomorúan taglalja a film. Ahogy álombeli erőszaktevő lesz, úgy veti ki magából az egyik napról a másikra a társadalom, tehetetlenül nézi végig, hogyan lesz pillanatok alatt persona non grata, akit még az étteremből is kiküldenek, mert puszta létével zavarja az embereket. Az ügynöksége is közli: a számkivetetteknek nem terem babér a szponzorációk terén sem, de arról biztosítják, hogy Tucker Carlsonhoz vagy Joe Roganhez be tudják juttatni, velük legalább eldiskurálhat arról, milyen kitaszítottnak lenni.
Az Álmaid hőse tehát egy sor nagyon aktuális problémáról beszél, sőt, még azt a Black Mirrort idéző fantáziálgatást is megengedi magának, hogy továbbgondolja az álmokba fektetett üzleti lehetőségeket. Bár egész biztosan lesznek olyanok, akik hiányolnak majd bárminemű törekvést a racionális magyarázatra, miért kerül Paul mások álmába, a készítők részéről kifejezetten jó döntés volt, hogy a mondanivalót nem csorbították holmi felesleges magyarázkodással. Szintén remek húzás, hogy az álmokat csak pillanatokra látjuk, nem bonyolódunk bele, csupán szürreális fantáziák gyorsan vágott sorában tűnik fel egyszerre bizarr és rendkívül szórakoztató módon Cage. Ehhez sokat hozzátesz a látványvilág is: 16 mm-s nyersanyagra forgatták, amitől az egész film álomszerűvé válik.
Cage filmjeinél rendre illik megfutni a kötelező köröket arról, hogyan lett Hollywood legellentmondásosabb figurája az Oscar-díjas színész, aki egy sor egészen hitvány filmmel döngölte földbe saját karrierjét, majd az utóbbi időben az ugyancsak meghökkentő, de rendre jó kritikákat kapó filmjeivel hogyan tért vissza. Már csak emiatt is remek választás a szerepre, hiszen ki tudná ezt jobban eljátszani, mint a mémkultúra egyik első nagy alakja, amellyel ráadásul magának Cage-nek is megvoltak a saját sötét körei: többször nyilatkozott már arról, mennyire megviselte a mémesedése, és az, hogy viccé vált ezáltal. És ugyan valóban emiatt lesz igazán meta az Álmaid hőse, Cage nem dől hátra, hanem látható élvezettel játszik, és tökéletes a szürke biológiatanár szerepében, aki egyszerre bizarr, kínos, mégis szánnivaló, sőt szerethető.
A fickó a mémből tehát eljátssza, hogy ő a fickó az álmaidból, az internet a keblére öleli, megrágja, majd undorodva kiköpi. Az Álmaid hősét hol rém kellemetlen, hol legalább ennyire szórakoztató nézni, amely nagyban köszönhető Cage zsenijének, de mindenekelőtt elgondolkodtat arról, milyen veszélyes, ha egy olyan világ álmodik rólunk, amely képes az egyik pillanatban felemelni, a másikban eltiporni.
Álmaid hőse (Dream Scenario), 2024, 104 perc. 24.hu: 8/10
