A négymilliárd forintból épülő, 700 méter hosszú gyalogoshíd, a Nemzeti Összetartozás Hídja Sátoraljaújhely a város két pontját, a Várhegyet és a Szárhegyet köti majd össze 80 méter magasan. Az RTL Híradója szerint hétfőn a viharos szél megbontotta az átkelőt, és deszkák zuhantak egy családi házra. Az építkezéséről leeső törmelék komoly károkat okozott, de senki nem sérült meg, az érintett család viszont annyira megijedt, hogy azóta a rokonokhoz költöztek. Bár jelezték a történteket a kivitelezőnek és az önkormányzatnak is, egyelőre senki nem kereste őket a kártalanítás miatt. A kivitelező cég azt közölte a Híradóval, hogy a biztosító bevonásával rendeznék a károkat.
- 06:25 Geronazzo Mária: Egy dolgot nem csinálnék meg még egyszer, ez a felnőttfilmem
- 06:15 Csodájára járnak a varsányi nagyi karácsonyi meseházának
- 06:04 Szerdán és csütörtökön marad az enyhe idő, pénteken jön a változás
- 05:56 Románia schengeni belépése a magyarországi versenyt erősítheti, de az ingatlanárakat is emelheti
- 05:45 „Tökéletesen működik, én így élek most” – ezt javasolja alvászavar ellen egy biológus
- 05:30 Busás karácsonyi jutalmat oszt ki dolgozóinak egy olasz szendvicsező vezérigazgatója
- 05:05 Tucatjával lövik a kormoránokat a Dunán
- 03:43 Fallon Sherrock idén nem ír történelmet, azonnal kiesett a vébéről
- 22:37 A Klubvilágvébé után újabb nemzetközi tornára hívhatják meg Messiéket
- 21:54 Bóka: Tanulmányozzuk a választ
- 21:38 Tizenegyesekkel jutott BL-főtáblára a Puskás Akadémia U19-es csapata
- 21:27 A nap legfontosabb hírei - 2024.12.17.
- 20:40 Az ukránok szerint az oroszok intenzív ellentámadást indítottak Kurszkban
- 20:22 Macaulay Culkin majdnem megvette a házat, amiben a McCallister család élt a Reszkessetek, betörők!-ben
- 20:22 Levédetné a „Dubai Csoki” kifejezést a Zsolnay porcelángyár szír tulajdonosa
- 14:06 Minden ok nélkül brutálisan összevertek egy hazafelé sétáló házaspárt
- 20:21 A Veszprém kézilabdacsapata bejelentett egy érkező és egy távozó játékost
- 20:03 Napirend után: Meg tudná hekkelni a Fidesz egy előrehozott választással a Tiszát?
- 15:13 Elfogadta az Országgyűlés a Btk. szigorítását Till Tamás meggyilkolása után
- 16:54 Ismét módosították az Alaptörvényt
- 15:32 Delhusa Gjon reagált az újabb újbudai parkolásos incidensre
- 20:22 Levédetné a „Dubai Csoki” kifejezést a Zsolnay porcelángyár szír tulajdonosa
- 18:57 Meglőtte magát egy rendőr, hogy lenyűgözze a barátnőjét
- 18:23 444: Szigorítaná a vendégmunkások foglalkoztatását a kormány
- 20:40 Az ukránok szerint az oroszok intenzív ellentámadást indítottak Kurszkban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!